Legtöbben az orvosi szakmában nem fogadják el az új törvényt

Hírek Figyelo.hu

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint, ami közel 8 ezer orvos visszajelzései alapján készült, az orvosok 77 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a törvény jelen formája számára nem elfogadható.

A VG.hu cikke szerint a közellátásban dolgozó orvosok több mint kétharmada névvel vállalta, hogy az új jogviszonyt nem fogja aláírni. A közellátást elhagyni tervező orvosok 37,4 százaléka a magánegészségügyben kíván elhelyezkedni, a válaszadók több mint egyharmada pedig a szerződés aláírása helyett inkább az ország, vagy az ágazat elhagyását választaná.

A MOK szerint a kérdőív leplezetlenül mutatja be, hogy a magyar egészségügy eddig is kizárólag az orvosok hivatásuk iránti elkötelezettsége és önkizsákmányolása miatt maradt működőképes. A magyar szakorvosok 52 százaléka ugyanis kettő vagy több állásban dolgozik. Az orvosok több mint fele, 57 százaléka vállalkozóként is dolgozva teszi lehetővé a magyar betegek ellátását. A magyar orvosok 58 százaléka a heti 48 órás EU-s direktívát, 20 százaléka pedig a magyar törvényben maximalizált heti 60 órás óraszámot is meghaladóan dolgozik.

A szakdolgozói kamara felmérése szerint a törvény hatálya alá eső szakdolgozók körében is nagy a törvény elutasítottsága.

A MOK sürgeti, hogy a törvény hibás pontjait mihamarabb javítsák ki az ágazat dolgozóival egyeztetve, valamint javaslatuk szerint a kamarákat mielőbb be kell vonni a most készülő jogszabályok, kormányrendeletek előkészítésébe, és a tagság javaslattételét is lehetővé tevő, megfelelő véleményezési időt kell biztosítani számukra. Valamint hangsúlyozták, hogy rendezni kell a közellátásban dolgozó csoportok mellett a háziorvosok, alapellátó gyermekorvosok és fogorvosok, valamint asszisztenseik bérét is.

A kamara konszenzusos törvénymódosítást, nem rendeleti szabályozást vár a kirendelés és áthelyezhetőség szabályozásában, mégpedig, hogy a munka törvénykönyvét meghaladóan csak egészségügyi válsághelyzetben, maximum 100 munkanapra történhet kirendelés, valamint a kamara szerint a törvényben a másodállások lehetőségét biztosítani kell és a hálapénznek újra kiskaput nyitó szabályozásokat ki kell venni a törvényből, ilyen például a nőgyógyászattal való kivételezés.

(Borítókép: Krakenimages.com, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink