Egy New York-i, a város Queens kerületében élő felhasználó, David Leacraft október közepén csoportos pert indított a Canon ellen, ötmillió dolláros (1,56 milliárd forint) kártérítést követelve. A felperes ügyvédje nem kevesebb mint ötféle törvénysértéssel, megtévesztő reklámozással, nyerészkedéssel kapcsolatos vádpontot ismertetett. Az ok:
a férfi többfunkciós nyomtatója nemcsak nyomtatni, de szkennelni sem volt hajlandó, amikor alacsony lett a tintaszint.
Az informatikusi körökben jól ismert sztori újabb állomásáról van szó. A nagyobb nyomtatógyártók – kivétel nélkül – a lehető legolcsóbban, pár ezer, pár tízezer forintért megpróbálják rásózni termékeiket a vevőkre, majd túlárazott gyári tintapatronokkal kísérelnek meg profitra szert tenni. Kis túlzással ez olyan, mintha félmillió forintért kapnánk egy vadonatúj autót, de ha közlekedni akarnánk vele, akkor csakis a gyártó által forgalmazott, literenként ötezer forintos versenybenzinnel tehetnénk ezt meg.
Így hát a nyomtató-előállítók a legkülönbözőbb trükkökkel, technikai megoldásokkal igyekeznek elérni azt, hogy csak és kizárólag az utángyártottnál öt-tízszer drágább gyári patronokkal induljanak el a termékeik. Néha a tintaszint mérésével trükköznek:
ha a festék fele vagy akár bő harmada hiányzik, a készülékek üres patront jeleznek.
Vagy éppen azonosító csipeket építenek a tartályokba a nem hivatalos (olcsó) tintapatronok használatának ellehetetlenítése érdekében. Elterjedt az is, hogy a nyomtatókban lévő három-négy tintapatron akár egyikének a kifogyása esetén egyáltalán nem hajlandók többé printelni a gépek. Nem lehet például a gyakran alkalmazott feketével kinyomtatni egy szöveges dokumentumot egy színes nyomtatóban, ha kifogy a magenta, ami nyilvánvalóan nonszensz.
Nézzük azért részleteiben a New York-i esetet. David Leacraft a Canon amerikai leányvállalatát tehát azért perli, mert
a multifunkciós nyomtatóik nem képesek beolvasni a dokumentumokat, ha a tintapatronok lemerültek.
A férfi ez év márciusában, egy helyi nagyáruházban vásárolt egy Canon PIXMA All-in-One készüléket, amelyet a reklámszlogen alapján elsősorban szkennelési, nem pedig nyomtatási célokra szánt. Miután hazavitte és hónapokig használta a nyomtató-szkennert, világossá vált, hogy a gép nem működik szkennerként, ha a tintapatronok kifogytak vagy akár csak alacsony szintű a töltöttségük. A benyújtott kereset indoklása szerint a vevőt súlyos sérelem érte, jelentős kárt szenvedett. Ugyanis egész egyszerűen nem vette volna meg a készüléket, illetve nem fizetett volna érte annyit, ha tudta volna, hogy a dokumentumok beolvasásához a tintaszintet is fenn kell tartania.
Az eset persze kirívó és friss, de mint utaltunk rá,
az otthoni nyomtatók, a multifunkciós kis irodai gépek többi előállítója sem patyolattiszta üzleti praktikákkal dolgozik.
A Brother, az Epson, az HP, a Konica, a Kyocera, a Lexmark, az OKI, a Ricoh vagy a Xerox gépei kapcsán is hallani kifogásokat, ha az ember alaposan körülnéz a fórumokon, a szakmai tesztek területén.
Mivel pedig kőkemény üzleti érdekről van szó, a „kreatív ötletek” tárháza mind a gyártók, mind pedig a felhasználók részéről kifogyhatatlan.
A piacgazdaság működése ugyanakkor nem teszi lehetővé, hogy egy úgymond „teljesen tisztességes” cég megéljen ezen a piacon, hiszen ahhoz mondjuk a belépő kategóriás, többfunkciós nyomtatókat valószínűleg jóval 100 ezer forint felett kellene értékesítenie, szemben az 50 ezer forint körüli mai indulóárral. Ez pedig nyilvánvalóan nem életszerű. Egy amerikai szakportál szerint például a legolcsóbb multifunkciós, kis irodai, otthoni készülékek előállítási, tehát pusztán anyagköltsége (szállítás, marketing, csomagolás, forgalmi adó, k+f kiadások és kis-, valamint nagykereskedelmi árrés nélkül) közel a duplája az áruházakban fellelhető akciós árnak.
A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.
(Borítókép: Getty Images)
