A civil társadalom 2018-as szerepéről kellett volna értekezniük, de végül csak odáig jutottak, hogy gyakorlatilag saját maguk ismerték el, azt sem tudják, milyen “civil szférát” építettek fel. Azt az egyet látják csupán, hogy ez az aktivista, tüntetéseket szervező pár ember, sokkal közelebb került a pártpolitikához, mint korábban bárki más a civil szférából. Elég csak a legutóbbi tüntetésre gondolnunk, ahol például Márki-Zay Pétert lökték fel a színpadra.
Jámbor viszont – a mellette ülők nagy meglepetésére – rávilágított az igazi problémára. Arra, hogy nem tudnak mit kezdeni ezzel a tömeggel. Az a dilemma ugyanis nem megoldott, hogy miként lehet ezeket az embereket a politika közelében tartani, az aktív politizálásra rávenni. Jámbor szerint például sehogy. Ha belegondolunk nem is csoda, hiszen valós alternatívát senki sem tud mutatni közülük, csak egy-egy single issue mentén próbálnak utat törni érdekeiknek.
Felmerül a kérdés: ha sehogy, akkor milyen más utak vannak? Ahelyett, hogy erről beszélgettek volna a résztvevők, inkább kezdetét vette a már megszokott egymásra mutogatás. Elhangzott, hogy az ellenzéki pártok hibája a mostani kétharmad, sőt az is, hogy a “civil szféra” gyengesége is az ellenzéki pártok hibája, no meg persze a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) és annak lebonthatatlan, kíméletlen és megfojtó gépezete az ok.
Papp Réka Kingától megtudhattuk, hogy itt egy “illiberális, nyíltan elnyomó, tankönyvi példa szerinti fasiszta rendszer van”. Hiába zajlanak tehát szinte minden hétvégén demonstrációk, a bevándorlást támogató politikai aktivista úgy tett, mintha Magyarországon egyáltalán nem lehetne véleményt nyilvánítani, rendőri túlkapások lennének és félniük kellene az embereknek, ha kimennek az utcára.
Szerintük az ellenzéki pártok sem az elmúlt 8 évben, sem most nem értették meg a válsztóikat. Sőt a civil szervezetek és ellenzéki pártok is inkább akadályozták, mintsem segítették volna egymást.
A harmadik Fidesz-kétharmad után azonban még nagyon-nagyon kevesen jutottak el, mint Szigetvári Viktor. Ő rájött arra, amire a balliberálisok többsége valószínűleg sosem fog. Ahogy mondta: “az országnak annyit tudok mondani, amikor 70-80 százalék – Budapesten kívül – a Fideszre és a Jobbikra szavaz, akkor lehet, hogy nem liberális politikára van szükség”.
A panelbeszélgetés során mindenesetre egy dologban megegyezhettek a vendégek: halvány lila gőzünk sincs arról, hogyan tovább. Mindebből fakadóan sok újdonsággal nem szolgált a Republikon Intézet konferenciája, melyen csupán az április 8-i választáson csúfos vereséget szenvedett ellenzékiek könnyeit lehetett felitatni.
Borítófotó: Papp Réka Kinga, Facebook
