KSH: a bruttó átlagkereset 431 ezer forint

Hírek Figyelo.hu

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 300, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 286 800 forint volt, mindkettő 8,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A bérdinamika lassulását jelzi, hogy a vállalkozások körében a korábbi hónapokhoz képest a kisebb ütemben, 6,9 százalékkal emelkedtek a bruttó keresetek.

Továbbra is az állami szféra béremelései határozzák meg növekedést, a költségvetésben 9,4 százalékkal nőttek a bruttó keresetek októberben.

Az év első tíz hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 428 900, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 439 500 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 285 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 293 800 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,5, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

  • A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 441 000,
  • a költségvetésben 402 600,
  • a nonprofit szektorban 397 000 forintot ért el,

ami 7,7, 9,6, illetve 12,9 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések – köztük az orvosi béremelés, a bírák, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelése – hatására a költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése meghaladta a nemzetgazdasági átlag emelkedését. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez hozzájárult, hogy augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (746 000 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (262 800 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 467 700, a nők esetében 392 500 forint volt, ez a férfiaknál 8,7, a nőknél 8,3 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 401 600 forintra becsülhető, 8,8 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A reálkereset 3,7 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,6 százalékos növekedése mellett.

A bruttó kereset mediánértéke 345 200 forint volt, amely 9,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Alacsonyan maradhat a munkanélküliségi ráta

(Borítókép: Fejér Megyei Hírlap / Pesti Tamás)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink