Közleményünk megjelenésekor tetőzésközeli szinten van a Duna Nagybajcsnál, vonul lefelé az árhullám az országban, minden érintett területen folyik a védekezés – írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A lakosságot továbbra is kérik, hogy a munkálatokat ne hátráltassa fotózással, nézelődéssel a töltéseken és azok környékén, a gátak állapotának védelmében ne menjenek azokra fotózni és nézelődni, kerüljék a „katasztrófaturista”-viselkedést – írja felhívásában a hatóság.
Jó hírek is vannak
A ciklon távozása után az elmúlt 24–36 órában már sehol sem volt említésre méltó csapadék a vízgyűjtőkön, a tetőzést követően lassú apadás zajlik már a felsőbb szakaszokon.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az árhullám, amelyet a korábbi rendkívüli esőmennyiség indított el, egyre halad lefelé a vízfolyásokon.
A legfrissebb adatok alapján a Duna a hazai szakaszon szinte mindenütt a III. fok szintjét meghaladóan tetőzik majd, Budapesten ez előreláthatólag szombaton várható, szintén a III. fok feletti vízállással. Az árhullám vonulásával napról napra máshol, egyre lejjebb lévő folyószakaszokon tetőzik a Duna, egészen addig, amíg az árvíz el nem hagyja az országot.
A legutolsó előrejelzés szerint
- ma napközben Nagybajcsnál,
- várhatóan holnap (pénteken) reggel Komáromnál,
- este pedig Esztergomban lesz tetőzés.
A Rábán Árpásig fokozat alatti, míg Győrött a III. fokozatnál magasabb tetőzésre lehet számítani.
A Lajta Mosonmagyaróvárnál feltehetőleg pénteken a nap első felében éri el a tetőzést, a valaha mért legmagasabb értéket megközelítő vízállással.
A Szigetközben még mindig 24 órás figyelőszolgálatot látnak el, és erre készülnek a Dunakanyarban is.
Az országban 41 település, valamint a főváros hét szakaszon – köztük a kihívást jelentő Margit-szigeten – önállóan védekezik, de a vízügyes szakemberek műszaki irányítóként ott is jelen vannak.
A déli országrészben, így például Bátán, illetve Dunaszekcsőn a védművek kiépítésével, illetve erősítésével várják az árhullám érkezését.
A cikk itt olvasható.
Pilismaróti árvízhelyzet /Fotó: OVF