Nappali rémálom vagy éjszakai félrebólintás eredménye-e, de mióta mindenféle eszelősök különös éjjeli várostúrákba kezdtek, néha a kijevi Majdan teret vizionáljuk a nemrég komoly ráfordítással felújított és régi pompájában a háborús pusztítás óta először felragyogó, budapesti Kossuth téren.
Európa egyik legszebb közterén a sipítozó csőcselék úgy kér számon mások nevében, és semmiképpen nem alanyi jogon intézkedéseket, hogy közben felgyújtják, tönkreteszik egy közösség felbecsülhetetlen értékeit – azt a szellős, polgári jólétet tükröző környezetet, mely a közelmúltig viselte egy szűk homlokú rezsim rossz szobrait, téridegen kockaépületét, a kicsivé levés beteg szemléletét. A csoportérdek ürügyén egy nemzet közös kincsét pusztítják.
Lehet azt mondani, hogy ez a szedett-vedett társaság nem ismeri el közösségnek a nemzetet – ám azt senki nem vitatja, hogy éppen azokkal az ápolónőkkel, piaci árusokkal, szállítókkal fizettetik meg esztelen pusztításukat, akiknek a nevében síkra szállnak. Vagy ródlira, mely rászoruló gyermekek számára kitett eszközöket aztán ellopnak, ahogy a gyermekek ajándékait is megdézsmálják – szégyent hozva őseikre, akik a maguk igazi, nem pénzeszsákok által vezényelt forradalmuk idején a nyílt utcán, senki által nem őrzött dobozokban gyűjthettek pénzeket a rászorultak számára.
Miközben tengeri kígyót gyúrnak ezek a munkát sosem látott haladók egy már megszavazott törvénycsomagból, egyre feltűnőbb az érintettek, a munkavállalók hiányzása a térről: ők ugyanis nem tudnak, vagy nem akarnak oda eljönni. Dolgoznak, például. Logikusan fölmerülő kérdés: akkor hát kik ezek? Miféle csoportnak, osztálynak, társadalmi rétegnek az érdeke, hogy „égjen a rendőr, égjen a fa” az Országház előtt? Qui prodest?
Miért most érkezett el az a pillanat Fekete-Győr András, a Momentum nevű törpepárt elnöke számára, hogy Soros György pénzember és önzetlenségéről ismert humanista jámbor aktivistáitól körülvéve füstbombát hajítson a rendőrökre? Most döbbent rá, hogy pártja egyetlen mandátumot sem szerzett a parlamenti választásokon? Elszakadt nála a cérna, mikkor meghallotta a túlóra szót, mert mondjuk betegszállítóként aznap is 12 órás műszakban volt? Miért ezekben a napokban érezte fontosnak egy bamba tekintetű, valami kék kockás ingre emlékeztető anyagból összegányolt, Waszlavik „Gazember” Lászlónak is becsületére váló lobogót ráncigáló, magyarul csak törve, néhány szót beszélő fiatalember, hogy a Kossuth téren egy olyan nyelven hallgasson meg beszédeket, melyet nem ért? Mi okból érzi úgy az önzetlen Soros György, hogy most jó üzlet, avagy elnézést, jó alkalom, hogy rányissa egy nyugodt, békés országra híresen nyitott társadalmának huzatos ajtaját ? Mely huzat aztán viharokat szokott előidézni, fegyveres harcot, fosztogatást?
Nappali rémálom-e vagy sem, de e napokban többünknek is felötlenek Saul Alinsky, a Leninhez hasonlóan hatékony „közösségszervező”, s a szovjet vezérhez hasonlóan mentális problémákkal küzdő és a gyilkosságot megengedhető eszköznek tartó szélsőbalos aktivista hírhedt pontjai? Az ismerősei által csak The Redként (A Vörös) emlegetett férfiú többek között e tanácsokat adja:
„9. A fenyegetés gyakran rémisztőbb, mint maga a dolog. A képzelet és az ego gyakran sokkal több negatív következményt képes vizionálni, mint bármely aktivista. (…)
10. Ha egy negatívumot elég keményen nyomsz végül pozitívvá fog válni.”
Majdan, egy napon erre is komoly esélyeink vannak, a Budapestre utazó antifák rájönnek, hogy nem találják a fasizmust. A nép nyugalma, a rendfenntartó erők határozottsága éppen őket, az idegen zsoldosokat fáraszthatja ki egy idő múlva.
Borítófotó: Rendőrök kiszorítják az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevőit a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 12-én. (MTI/Balogh Zoltán)
