A német környezetvédelmi ügynökség súlyos jogi és technikai következetlenségeket állapított meg hét, nagy, nemzetközi vállalatokhoz kapcsolódó projektnél. Az ügynökség vizsgálata szerint a kínai projekteknél csalás történt, kijátszották a vállalatok karbonkibocsátását korlátozó uniós szabályozást.
A német hatóságok emiatt összesen 18 millió euró értékben 215 ezer szén-dioxid-kibocsátási egységet, azaz karbonkreditet utasítottak el a nyolc kínai projektnél.
Ez azt jelenti, hogy ezekből a projektekből új karbonkreditek nem kerülnek piacra – írta Dirk Messner, a környezetvédelmi ügynökség elnöke pénteken kiadott közleményében, aki a vizsgálat folytatását ígérte.
Karbonkibocsátás – megtagadják a helyszíni ellenőrzést
Az UER kreditek előállításából kizárt nyolc projekt mellett a német hatóság további 13-at vizsgál. A hatóság közölte, hogy a 21 projektből csak 5-höz kaptak korlátlan hozzáférést a helyszíni ellenőrzéseken.
Számunkra a helyszíni ellenőrzések megtagadása nagyon erős jele annak, hogy a projektgazdák vagy nem hajlandóak eleget tenni kötelezettségeiknek, vagy nem rendelkeznek a szükséges ellenőrzéssel a projektek felett – jegyezte meg Messner.
A környezetvédelmi ügynökség büntető feljelentése alapján a berlini ügyészség közös kereskedelmi csalás gyanúja miatt nyomoz a projektek ellenőrzéséért felelős szervek 17 vezetője és beosztottja ellen – tájékoztatott a Bloomberg.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Shutterstock