Menyire főigazgató és mennyire hitéleti vezető Ön, hogyan tudja összeegyeztetni ezt a kettőt?
A mai polgári Magyarországon roppant könnyű ezt összeegyeztetni, mert a kormány az egészségügy fejlesztését alapvetőnek tartja csakúgy, mint a toleranciát, a filoszemitizmust, és az egyházak közötti békés együttműködés ösztönzését. Mivel a zéró tolerancia, a zsidó-keresztény gyökerek együttes ápolása a polgári kormány nemzetpolitikájának sarokköveit képezik, nekem, aki sosem tagadtam polgári gondolkodásomat, nem kell mást tennem, mint megfelelően szolgálni ezt a nemzetpolitikát, ezt az értékrendet. Ez pedig, nem esik nehezemre, mert én hiszek az ebben a kontextusban létező magyar nemzetben. Hiszek abban, hogy a nemzeti önrendelkezést nem gyengíteni, hanem erősíteni szükséges, és természetesen, nem hiszek az Európai Unió és az ellenzék koncepciójánk sarokpontját képező, migrációval lakosságot gyarapítani akaró, Európai Egyesült Államokat vizionáló jövőkoncepcióban. Félreértés ne essék: nem vagyok muszlimellenes – a kórházam főigazgató-helyettese, barátom, muszlim, előadásokat tartunk közösen – és nem vagyok migráns ellenes sem. Migráció ellenes vagyok. Azt hiszem, érthető a különbség a kettő között. Hittel vallom, hogy Magyarország a magyaroké, legyen akár zsidó, akár keresztény vallású. A két a vallás azonos gyökerekből építkezni, és az a nemzeti alapeszme, amit mi vallunk, az a tíz parancsolat alapelveire épül. Ezt egyetlen konzervatív polgári gondolkodású ember nem tagadja – legyen akár zsidó, akár keresztény. Mindezek az értékek külön hangsúllyal kerülnek előtérbe, ha az embert a dolga az egészségügyhöz, a gyógyításhoz köti.
Az egészségügyben végzett munkáját a Covid idején Batthyány-Strattmann díjjal ismerte el az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Hogyan értékeli ezt?
Egy nagyszerű csapattal elért nagyszerű eredmény elismerésének tartom, aminek különös perspektívát ad annak számbavétele, hogy honnan indultunk. Én ugyanis, a baloldali város-, illetve megyei vezetés által támogatott elhíresült HospInvest privatizációs csődjét követően vettem át a Bugát Pál Kórházat, akkor, amikor az intézmény már igen csak mélyre került. Az elhibázott magánosítás okozta károk felszámolásához, a kórház talpra állításához komoly erőket kellett mozgósítani, újra kellett szervezni a felelőtlen irányítás miatt morális válságba került dolgozói közösséget. Hogy ez sikerült, hogy a kórház ma már valóban jól működik, azt sok egyéb mellett számos elismerés is jelzi. Több Batthyány-Strattmann díjasunk, több Pro Sanitate díjasunk van, és tavaly elnyertük a Heves Megyéért díjat is. Tehát, mi tudjuk, hogy mit jelent az egészségügyben a magánosítás, milyen károkat tud okozni, és milyen áldozatokat kell hozni azért, hogy egy ilyen „cunami” után újra ott lehessen az élvonalban a kórház. Ezeknek az eredményeknek az eléréséhez természetesen, alapvetően kellett az egészségügy fejlesztését, szervezeti megerősítését zászlajára tűző kormányzati intézkedéssorozat. Csak így volt lehetséges, hogy az újabb és újabb hullámokban támadó pandémia miatti krízishelyzet magas szintű kezelésére is alkalmassá lett a kórházunk. Az viszont, már nem kis részben múlott és múlik rajtunk, hogy az orvosok és szakdolgozók elkötelezettségben, szakmai hivatástudatban akaratban nemcsak teljesítik, de túlteljesítik a reálisan elvárhatót. Van olyan orvosom, aki le sem írja, hogy mennyit dolgozik. Haza zavarom este 10-11-kor, és amikor hajnalban bemegyek ellenőrizni még mindig ott van. Ez a teljesítmény jellemző az egész magyar egészségügyre, és úgy tűnik, hogy ezt végre az örök fanyalgók is belátják.
Milyen fejlesztések voltak a Bugát Pál kórházba, amióta Ön vezeti?
Technikai fejlesztések, műszer fejlesztések, és nem szabad kihagyni, hiába akarja letagadni, jelentőségét csökkenteni az ellenzék, volt egy ragyogó, pályára állító bérfejlesztés is. Mindezeknek az intézményrendszer egészét érintő lépéseknek köszönhetően technikailag, szakmailag, jövedelemben fejlődőképes pályán van nemcsak a Bugát Pál Kórház, de az egész magyar egészségügy. Ha ez nem törik meg, akkor pár év alatt felvehetjük a versenyt Nyugat-Európa legerősebb egészségügyeivel, hiszen, nem rendelkezünk rosszabb kvalitásokkal, mint ezek. Az alapok tehát, megvannak, és nekem, csakúgy, mint bármely más kórház vezetőjének alapvetően az a dolgom, hogy olyan légkört, olyan lehetőségeket teremtsek, hogy szeressenek az emberek nálunk dolgozni. Én büszke vagyok arra, hogy Gyöngyösön a sebészetet – amit az ország egyik legerősebb vidéki sebészetének tartok – egy olyan tehetséges család viszi, amelynek immáron két generációja dolgozik együtt ugyanazon az osztályon. Jól érzik magukat, szeretik, amit csinálnak, ráadásul, kiemelkedően jól csinálják. Persze, mindez nem azt jelenti, hogy megállhatunk, hogy nincs hová tovább lépnünk.
Mi hajtja, mi ambicionálja még mindig?
Én apámtól, aki egy józan paraszti gondolkodású kereskedő ember volt, azt tanultam, hogy amit ma elértél, az holnap már nem ér semmit, épp ezért mindig törekedni kell a jobbra, az újra. Az tudja az embert fiatalon tartani, ha van hite, és koncepciója. Hogy mennyire az apám fia vagyok, arra jó példa a következő. Egyszer egy általam nagyon tisztelt és nagyon szeretett minisztert, akit barátomnak tartok, egy pályázat megnyerését követően már másnap felhívtam, hogy elmondjam neki, mi lenne a következő ötletünk, mire ő azt kérdezte: „Péter, nem vagy te egy kicsit mohó?” Én pedig, azt mondtam: Nem miniszter úr! Én nagyon mohó vagyok! Hogyne lennék, hiszen azt tanultam, hogy ne csak a jobb teljesítményre, de az elérhetetlenre törekedjek, mert csak akkor érhetem el az elérhetőt. Ha valaki 7,50-et ugrik, nem érdemes 7,70-et kitűzni, 8,95-öt kell, mert az a világcsúcs. Valószínűleg, nem fogom elérni, de a nemzetközi szintet igenis el fogom, mert hajtok a lehetetlen felé.
Mostanában különféle sajtó orgánumokban sokat lehet olvasni arról, hogy elfutott a kórházfinanszírozás, kezelhetetlen adósságok vannak. Mi a helyzet a Bugát Pál Kórházban?
Ma is lehetőség van egy kórházat úgy fenntartani, hogy az vállalható legyen gazdaságilag is. Jó akarat kell hozzá, odafigyelés, és egy olyan szakmai gárda, amelynél ez a kettő találkozik, ám mivel most a pandémia miatti morbiditás-mortalitás csökkentése a valódi feladat, nagyon nem lenne helyes a gazdaságosság szempontjait prioritássá tenni. Bár ez egy nagyon fontos szempont, de ma – nagyon helyesen – nem abban méri a kormány a kórházak sikerességét, hogy mennyire tudnak eredményesen gazdálkodni. Fontosabb szempont, hogy megmentsük az embereket, meggyőzzük őket, arról hogy a kórházba kerülés esélyének csökkentése, az akár végzetes következményekkel járószövődmények elkerülése érdekében oltakozzanak, hogy együtt el tudjuk hárítani a pandémiát.
Menjünk egy kicsit kevésbé fájdalmas területre – bár az is elég fájdalmas más szempontból. Márky-Zay Péternek volt nemrégiben egy igencsak meglepő kiszólása, amire Ön több sajtóorgánumban is reagált. Miért érezte, hogy meg kell ebben szólalnia?
Nem lehet nem megszólalni akkor, amikor lekicsinylő célzásokkal beszélnek a zsidóságról. Több helyen is nyilatkoztam, és most is megismétlem, hogy a 20. század beteg korszakának a két torz ideológiáját látom megnyilvánulni Márky-Zay azon a kiszólásában, hogy „van egy pár zsidó a jobb oldalon”. Ez engem nagyon szíven üt, különösen azért, mert szemben az ellenzék egyik-másik tagjával, mi a polgári jobb oldalon nem listázunk, és nem számolgatunk. Mi nem listázzuk az ellenfeleinket, nem listázzuk a másképp gondolkodókat. Mi meg akarjuk győzni az embereket, arról, hogy aki minket választ, és zsidóként aki minket vállal, az velünk azt is választja, hogy fegyverek, tankok nélkül békésen elmehet a zsinagógába nagy ünnepekkor. Lehet, hogy ez apróságnak tűnik, de ha ez apróság, akkor próbálja megtenni ezt bárki Párizsban, Berlinben, vagy Nyugat-Európában bárhol másutt. Tankok védik a zsinagógákat, és még sem sikerül békésen ünnepelni. Ezzel szemben Magyarországon, ahol a polgári kormány zéró toleranciát hirdetett és képvisel következetesen az antiszemitizmussal szemben, és kiáll Izrael mellett, békésen el lehet menni a zsinagógába, meg lehet élni az ünnepeinket. Megjegyzem, az Izrael melletti kiállást nem csak a hasonló politikai platformon álló Benjamin Natanjahu köszönte meg Orbán Viktornak, hanem pár hete a teljesen más politikai beállítottságú Naftali Bennet izraeli miniszterelnök is. Ez is azt támasztja alá, hogy ha mi békében, nyugodtan akarunk élni zsidóként Magyarországon, akkor folytatni kell azt a konzervatív kormányzást, ami szabadságot, békét, toleranciát hirdet a zsidóság számára, zéró toleranciát az antiszemitizmussal szemben. Európában egyedülálló, ahogy itt egy zsidó ember, vagy akár egy cigány ember megélheti saját identitását. Azt is hangsúlyoznám, hogy alapvetően nem a szociáldemokrata értékrenddel van a baj. A baj ott van, hogy létrejött egy vállalhatatlan pártelemeket tartalmazó – általam csak keverék koalícióként jellemzett – valami, amit a múltja alkalmatlanná tesz a jövő építésére. Ugye, érthető vagyok, amikor azt mondom, hogy a cipőbe köpők, a judapestezők, a listázók vállalhatatlan múlttal rendelkeznek, nem lehet úgy előremenni, ahogyan ők akarnak. Ez az élővilágban egyetlen egy élőlénynek megy csupán.
(Borítókép: Weisz Péter, a Barankovics Izraelita Műhely vezetője beszédet mond a Béke gondolata Ábrahám örököseinél című, a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok Országos Szövetsége és a Barankovics Izraelita Műhely közös konferenciáján a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán 2014. november 27-én. (MTI Fotó: Komka Péter)
