Talán nem vagyok egyedül abbéli meggyőződésemmel, miszerint egy ország irányítása szintén szakértelmet igényel. Mégis akadnak, akik olyanokra bíznák a törvényhozást, a kormányzást, akiknek a Szerelem a Fehér Házban, a Dave, netán az Az elnök különgépe című filmek többszöri megnézésében merültek ki politikai tanulmányai.
Elismerem én készséggel, hogy alapnak ez tökéletesen megfelel, hiszen remekül tudják hülyíteni a jónépet televízión keresztül, rögtönzöttnek álcázott villámcsődületeikkel, hisztérikus performanszaikkal. Meg azzal, hogy álljon ki velük vitázni Orbán Viktor, ha mer. Csendesen megjegyzem: a politikai vita fő terepe – amit szíveskednek számtalanszor felemlegetni az önjelölt politikusok – az Országgyűlés. Csak hát, kezdő lépésként, be kellene oda kerülni, ugye.
Hozzáteszem, az efféle akciózások már mélyebb filmtörténeti ismereteket sejtetnek. Vélhetően látták az Amikor a farok csóválja, vagy az Eper és vér című mozikat, amelyekből politikai marketing és tüntetési ismereteiket merítették. Persze, miként főzni sem lehet megtanulni a Konyhafőnök VIP-ből, úgy a filmnézés is csak az álmodozás csalóka alapjaira elegendő. Az önjelölteknek tehát bele kell vágniuk a gyakorlati képzésbe. Szerencséjükre a létező demokrácia számos külföldről támogatott NGO-s kiképzőbázis működését biztosítja számukra. Ezek lennének a megbélyegzett civil szervezetek. Ezek érzik szégyenbillognak, hogy fel kell tüntetniük külországbéli szponzoraikat. Érdekes, az uniós pénzeket elnyerőknél nem okoz gondot a Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségeinek betartása, az EU-s logó feltüntetése. Mindegy. Szóval az önjelöltek csillogó szemmel beiratkoznak valamelyik forradalmárképzőbe, ahol már a kapuban megtudják: Magyarországon nincs demokrácia. Kicsit morfondíroznak, hogy akkor mégis, hogy az ördögbe működhet az ő almamáterűk, de üstöllést megtanulnak keresztüllépni efféle alapvető ellentmondásokon. A szemeszter végén pedig már mély meggyőződéssel harsognak a nem létező ellenzéki sajtóban, a nem létező demokráciáról.
Fő és kedvelt tantárgyuk, a miként viselkedjünk, ha kamerát látunk elnevezésű. E kurzus sikeres elvégzését követően, a hitelesség álcáját viselve tudnak beszámolni a szabad nagyvilágnak, diktatúra nyomorította helyzetükről. Vagy éppen eljátszani az áldozat szerepét agresszív tüntetőként.
A liberálmensevik-képző elvégzése után a munkaerőpiacon megélhetési forradalmárként helyezkednek el. Bőkezű mecénásuk gondoskodik róluk, hogy ne kelljen a munka alantas világába senyvedniük, és kipirult arccal üvölthessék: a fideszes politikusok egy napig sem dolgoztak, megélhetési politikusok egytől egyig! Feszül itt némi ellentmondás, mert amennyiben a főállású politizálás nem munka, akkor miként lehet abból megélni? Ha pénzt kap valaki tevékenységéért, akkor az nem munka?
De hát őket is megfizetik! Most akkor az munka, vagy sem?
Ha azonban közpénzből kapja valaki javadalmazását, akkor őt a közösség számon kérheti. Aki máshonnan húz fizetést, attól az kérheti számon, mire ment el a pénze, aki azt adta. És mert adja továbbra is, biztosan jól végzi, amit végeznie kell, amire kiképezték. Mert ne tévedjünk, a külföldről szponzorált NGO gyorstalpalók rendzavarásra, fellazításra képzik növendékeiket. Semmi többre. Nehogy véletlenül megélhetési politikusokká váljanak, mert akkor a közösség fogja számon kérni, hogyan dolgozott a közpénzből.
Az kéne csak! Oda lenne a magánszektor politika, az európai parlamenti Soros-frakció, meg a Momentum, meg az összes hasonszőrű.
