Koncesszióba kerülhet a gyorsforgalmi úthálózat

Hírek Figyelo.hu
A felhívást a Nemzeti Koncessziós Iroda tette közzé. Durván kétezer kilométer útszakaszról van szó, a koncessziós jog időtartama pedig 35 év.

A hazai gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére, felújítására, üzemeltetésére és fenntartására tett közzé koncessziós hirdetményt a Nemzeti Koncessziós Iroda. Az európai közbeszerzési értesítőben megjelent felhívás szerint a koncessziós szerződés a gyorsforgalmi úthálózatra vonatkozó tervezési, felújítási, építési, üzemeltetési és karbantartási feladatokat, illetve ezeknek a tevékenységeknek a finanszírozását is magába foglalja – írta a VG.hu.

A koncesszió a magyarországi, többségében már meglevő és egyes létrejövő gyorsforgalmi úthálózati elemekre terjed ki,

1662 kilométer (km) alaphálózat, valamint 381 km kiegészítő hálózatról van szó.

Ennek a kezeléséért rendelkezésre állási díj és szolgáltatási díj is járna az üzemeltetésbe adás időpontjától a koncessziós időszak lejártáig.

A koncesszió időtartama 420 hónap, vagyis 35 év.

Az ajánlatkérő az egyes részfeladatok kapcsán a következő kereteket határozta meg:

  • Tervezés – tanulmányterv, engedélyezési és kiviteli, továbbá organizációs tervek készítése, környezetvédelmi hatástanulmány és engedélyezési dokumentációk összeállítása és megszerzése a jogszabályok szerinti tartalommal tervezetten 545 km gyorsforgalmi út felújítása, építése kapcsán.
  • Felújítás – tervezetten 538 km gyorsforgalmi út felújítása.
  • Építés – elsődlegesen 2×2 forgalmi sávos fizikai elválasztással rendelkező, tervezetten 273 km gyorsforgalmi út bővítése, továbbá tervezetten 272 km gyorsforgalmi út kiépítése (elsősorban hajlékony / félmerev pályaszerkezettel) a kapcsolódó műtárgyakkal (100 db-ot meghaladó híd, felüljáró, aluljáró). Ennek keretében várhatóan 1 db, 90 m szabad nyílású várhatóan acél/öszvér szerkezetű folyami híd építése.
  • Műszaki ellenőrzés – felújítással és építéssel érintett tervezetten 1083 km gyorsforgalmi út.
  • Üzemeltetés, karbantartás – az üzemeltetésbe vett, továbbá felújított és megépített hálózati elemek jogszabályok és SLA szintnek megfelelő üzemeltetési és karbantartási feladatainak ellátása összességében 1662 km gyorsforgalmi út kapcsán.
  • Finanszírozás – A beruházási és üzemeltetési program finanszírozásának biztosítása ajánlattevő feladata.
  • + – Egyedi Állami elrendelések teljesítése (tervezési, kivitelezéi munkák, szolgáltatások) a Kbt. előírásaival összhangban.
Az ajánlatok, illetve jelentkezések benyújtási határideje július 5.

Több más európai országhoz hasonlóan a Kormány döntése értelmében Magyarország is koncessziós eljárás útján valósítja meg az autópálya felújításokat, tekintettel arra, hogy az uniós tárgyalások eredményeképpen várhatóan sem az RRF, sem az MMF keretéből Magyarország nem tud majd önállóan autópályát építeni – adta hírül a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A koncessziós közbeszerzési eljárás eredményeképpen a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére ezáltal gyorsabb ütemben kerülhet sor, a koncessziós modell finanszírozása az államadósság-kezelés konzervatív kormányzati kereteiben valósul meg, az államadósság érdemi növelése nélkül.

A gyorsforgalmi utak használatával összefüggő jövőbeli állami útdíj bevétel fedezi az új koncessziós modell keretében felmerülő fejlesztési, fenntartási, üzemeltetési díjakat.

(Borítókép: Átadták a több mint 3,7 milliárd forintos beruházásban elkészült 76-os főút kétszer kétsávos zalaegerszegi bevezető szakaszát, amely Balatonszentgyörgynél már épülő M76-os gyorsforgalmi úthoz fog csatlakozni. 2020.09.24. Zalaegerszeg (Pezzetta Umberto, Zalai Hírlap)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink