Kiugróan magas volt a gyógyszerforgalom

Hírek figyelo.hu

Az elmúlt fél év legma­gasabb, 47,6 milliárd forintos gyógyszerforgalmát hozta a szeptember, miközben augusztusban még csak 42,6 milliárdot költöttünk receptköteles gyógyszerekre – közölte a Világgazdasággal a Hiflylabs Zrt.

Az elemzésből kiderült, hogy a járvány első hullámához hason­lóan a második is forgalmi kiugrással jár, de a márciusi 59 milliárd forinttól egyelőre messze elmarad a szeptemberi érték.

Virág Zsolt, a Hiflylabs szakértője elmondta: a hazai lakosság teljesen másképp állt hozzá a járvány második hullámához, és ez az adatokban is visszaköszön, ezzel együtt a szeptemberi gyógyszerköltés az elmúlt két év harmadik legmagasabb értéke.

Az ősz első hónapjában támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma 11,5 százalékkal haladja meg az augusztusi értéket, és 8,3 százalékkal az egy évvel korábbit. Az év első kilenc hónapjában a forgalom 5,9 százalékkal meghaladta a 2019. január–szeptemberit, tehát összességében is tapasztalható a növekedés, de nem olyan kiugró, mint azt a járvány első hullámánál sejteni lehetett.

Míg tavasszal az inzulinkészítmények, savlekötők, asztma kezelésére szolgáló gyógyszerek, valamint a vérnyomás- és koleszterincsökkentők forgalma ugrott meg a többi termékhez képest, addig a mostani emelkedés jóval egyenletesebb. A Hiflylabs szerint a szeptemberi növekedés ellenére a hazai gyógyszerfogyasztás európai viszonylatban nem számít kiemelkedőnek.

Az OECD adatai azt mutatják, hogy – vásárlóerő-paritáson mérve – az egy főre jutó gyógyszerfogyasztás Magyarországon 13 százalékkal elmarad az átlagtól, ezzel a fogyasztási lista alsó harmadában szerepel. A hazai forgalom mértéke jóval elmarad a szomszédos Szlovákiáétól vagy éppen Csehországétól, de meghaladja Luxemburg vagy Hollandia egy főre jutó gyógyszerköltését.

(Borítókép: 2020.04.27. Budapest. Koronavírus-járvány. Gyógyszertár, patika (Kurucz Árpád, Magyar Nemzet)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink