Karácsony Gergely valami egészen furcsa, avíttos forrradalami retorikát használ, kiváltságosokról meg hűbéresekről ír a Népszavában megjelent írásában. Muszáj szó szerint idéznem, mert ezt a fajta marxista semmitmondást olyan elemi tehetséggel tolja, hogy szem nem marad szárazon. Így szól a Karácsony-féle direktíva: „… a baloldalnak is forradalmi erejű eszközöket kell bevetnie. Nem szabad persze eszközöket öncéllá tennünk – de ha van egy olyan intézkedés, amely egyszerre visz közelebb szinte minden fontos, közös célunkhoz, akkor nem követünk el hibát, ha ezt kiemeljük a szokványos közpolitikai beavatkozások sorából.” Elárulom, az alapjövelem bukkan ki ebből a hajdani Szabad Nép élkommunista szerzőit megszégyenítő ködfelhőből.
Karácsony továbbra is azt hiszi, az alapjövedelemmel képes lesz megszólítani tömegeket a politikai térben, ezt Republicon kutatással alá is támasztja, miszerint a megkérdezettek háromnegyede, de a vilghírű közgazdászok, meg a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb emberei, Musk, Zuckerberg, Gates is támogatják.
Az alapjövedelem nem a távoli jövő ködébe vesző fantáziakép! – írja Karácsony, a köd valóban jól érzékelhető, csak nem a távoli jövőt, hanem a jelen valóságát választja el a zuglói Polgármesteri Hivataltól.
Az alapjövedelem mellett mindig az végső érv, hogy egy csapásra megszüntetné a társadalmi szakadékot, megélhetés biztosítana azoknak, akik a robotizáció miatt elvesztik a munkájukat, mivel alanyi jogon járna, így politikai függetlenséget is adna. Szépek ezek az állítások, hogyne, csak ha feltesszük az olvasószemüveget, akkor mindjárt jobban látszik, hogy nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, ahogy a vicc is mondja.
Nézzük tehát, miként is működne a jogok készpénzre váltásának emelkedett gondolata, abban a magyar valóságban, ahol jelenleg mintegy 200.000 fő hiányzik a munkaerőpiacról. Merengjünk el egy pillanatra azon, miféle reálpolitika az, amelyik nem arra a kérdésre keresi a választ, hogy a leszakadó tömegeket hogyan terelje a tanulás, a képzés és a munka világába, hanem a problémát letudná havi egyszeri átutalással. Miféle program az, amely nem foglalkozik a szakkmunkáshiány megoldásával, kenyérkeresetet adva ezzel a nem felsőoktatásba vágyó és való gyerekek tömegeinek. Mert a cél nem ez, hanem az ajándékozás, a humánum álruhájába bújtatott vágy a jófejségre.
Nehéz eldönteni, hogy Karácsony – adjuk meg neki: jószándékú – elképzelése mögött végtelen naivitás, idealizmus vagy valami más áll. A munkából évtizedek óta kimaradt tömegeket vajon miféle progresszív jelszavakkal tudja majd haladásra ösztönözni? Ha a maga haladó programjával biztos megélhetést nyújt neki. Persze tudjuk, „illiberális” ideológia valódi teljesítményt várni a juttatásokért. A progresszív baloldali ködszurkálók írásaiban csak a leszakadókra érvényes, hogy nem kell semmiféle teljesítményt felmutatniuk. A középosztálytól továbbra is elvárják az erőn felüli munkát, hiszen nekik kell megfinanszírozni az alapjövedelmet, a társadalmi igazságosság jegyében.
Rideg és érzéketlen szavak, középosztálybeli gőg, mindig ez a mantra azokra a felvetésekre, amelyek megkérdőjelezik az osztogatás jogosságát. Vajon tisztában van-e azzal Karácsony Gergely, mi munkát fektetnek azok az érintett önkormányzatok a felzárkóztatásba, amelyek képzetlen tömegeket foglalkoztatnak közmunkásként – igen, közmunkásként, mert iskolázottság nélkül ez az egyetlen járható út maradt. El kellene mennie Hajdúhadházra, és megnéznie, hogyan lett a tíz éve még a teljes lepusztulás szélén álló város mára viszonylag élhető, de törékeny társadalmi békén nyugvó közösség. Hogy ez mennyi türelmet és megértést igényelt a többségtől, mennyi tanulást és erőfeszítést a kisebbségtől. Kérdezze már meg az ottaniaktól Karácsony, mit gondolnak, mi lenne a városban az alapjövedelem kiutalása utáni héten.
Vajon gondol-e arra Karácsony, amikor a kommunizmusról álmodozik, hogy ez a társadalmi forma nem csak azért nem jött létre, mert baromság, hanem azért is, mert életképtelen elgondolásokra alapul, olyasfajta egyenlítősdire, ami nem tiszteli az emberi teljesítményt, erőfeszítést. Magát az embert sem. Mert azt hazudja, mindenki egyenlő, mindenkinek ugyanaz jár.
A társadalmi igazságosság valahol ott kezdődik, hogy felnőttként kezelem a felemelkedni vágyó állampolgárt, megadok neki minden segítséget, hogy a teljesítményével boldoguljon. Nem atyáskodva megdobom egy kis lóvéval, hanem megtanítom arra, amit a többség már tud, hogy erőfeszítésekkel jut előbbre mindenki, az egyén is, meg a közösség is. Támogatom a tanulását, azt főként, ha a gyerekeit könyörtelen szigorral taníttatja, és azt is, ha megméretteti magát a munka világában. Fogom a kezét, de nem tömöm tele zsebét, nem szítok ezzel újabb társadalmi feszültségeket.
Hálót hal helyett, erre a gondolatra már volt példa, működik. Lehet a Karácsony-féle blöfföt társadalmi kísérletnek hívni, csak a szavazatvásárlás bűze ne facsarná ennyire az ember orrát.
Borítókép: MTI Fotó: Vajda János
