A magyar gazdaság válság utáni újraindítása érdekében és azzal a céllal, hogy Magyarország 2030-ra Európa öt legélhetőbb állama közé tartozzon, a kormány rendeletben határozta meg a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv elkészítéséhez szükséges programterületeket – olvasható a Világgazdaság szombati összefoglalójában.
A Magyar Közlönyben megjelentek szerint ezek a következők:
- Demográfia és köznevelés – a cél gyermekvállalási kedv és a hazai lakosság számának növelése az ezt elősegítő család-, adó- és egészségpolitikai eszközökkel. Szintén cél a fiatal generációk XXI. századi követelményeknek megfelelő, nemzeti alapokon álló, minőségi oktatásának biztosítása
- Egyetemek megújítása – a felsőoktatási és a felnőttképzési rendszerek, valamint az ehhez kapcsolódó szakképzés megújításával el kell érni, hogy a magyarországi egyetemek Európa legmagasabb színvonalú oktatási, tudományos, innovációs és kulturális központjaivá, a helyi közösség és a gazdaság- és kutatásfejlesztés motorjává váljanak.
- Felzárkózó települések és régiók – a programpont a fejlődésben lemaradt települések és régiók teljes körű fejlesztését írja elő a munka és a tanulás lehetőségeinek bővítésével.
- Vízgazdálkodás – a feladat a hazai felszíni és a felszín alatti vízkészletek védelme, a vízgazdálkodás megújítása, versenyképességének és jövedelemtermelő képességének növelése. Cél a klímaváltozás mezőgazdasági termelésre gyakorolt negatív hatásainak ellensúlyozása is.
- Fenntartható, zöld közlekedés – Magyarország összes települését egy nemzeti közlekedési rendszerbe kell összekapcsolni, ehhez bővíteni a települési, a regionális, a városközi és az áruszállítási útvonalakat, illetve elterjeszteni klímabarát technológiákat.
- Energetika (zöld átállás) – meg kell erősíteni Magyarország energiafüggetlenségét, ehhez növelni kell az energetikai önállóságot és önrendelkezést, korszerűsíteni az energiaszektort, növelni az energetikai rendszerek hatékonyságát és elősegíteni a digitalizációt. További cél az energiaszektor szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése, a Magyarország által vállalt klímavédelmi célok teljesítése.
- Körforgásos gazdaság – csökkenteni kell a háztartások és a gazdaság által termelt hulladék mennyiségét, és fokozni a hulladék fejlett technológiákon alapuló környezetbarát újrahasznosítását.
- Digitalizáció – a cél a korszerű technológiákon és informatikai hálózatokon alapuló hatékony és versenyképes gazdasági, államigazgatási, oktatási és egészségügyi rendszerek kiépítése és fejlesztése.
- Egészségügy – Folyamatosan javítani kell a magyarok általános egészségi állapotát az egészségügyi szolgáltatások színvonalának emelésével és az infrastrukturális, humánerőforrás és informatikai feltételek fejlesztésével.
A rendelet előírja a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, hogy a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv részleteinek kidolgozása érdekében 2021. március 31-ig folytassa le a szükséges egyeztetéseket az Európai Bizottsággal, és koordinálja programterületek Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz célkitűzéseihez illeszkedő tartalmának kialakítását. Szintén e miniszter feladata, hogy folyamatosan koordinálja a tervben szereplő beavatkozások Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz célkitűzéseihez illeszkedő tartalmának kialakítási munkáit, és ennek keretében döntsön a megvalósítani kívánt fejlesztések támogatásáról.
Az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszternek ki kell alakítania a terv végrehajtásával kapcsolatos eljárásrendet, és azt március 31-ig a kormány elé terjesztenie.
A terv egyes pontjaiért felelős szakminiszterektől február 28-ig várja el a kormány a programterületekhez illeszkedő projektek előkészítésének megkezdését, és azt, hogy gondosodjanak az azokhoz kapcsolódó feltételes közbeszerzések megindításáról. Szintén e minisztereknek kell hetente tájékoztatniuk a Miniszterelnökséget vezető minisztert – az általa megjelölt tartalom szerint – arról, hogy hol tartanak a feladat végrehajtásával.
A programterületek szakpolitikai felelősei a következők:
Demográfia és köznevelés – a Miniszterelnökséget vezető miniszter a családokért felelős tárca nélküli miniszter az emberi erőforrások miniszterével együttműködve
Egyetemek megújítása – az innovációért és technológiáért felelős miniszter
Felzárkózó települések és régiók – a belügyminiszter
Vízgazdálkodás – az agrárminiszter
Fenntartható zöld közlekedés – az innovációért és technológiáért felelős miniszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter
Energetika (zöld átállás) – az innovációért és technológiáért felelős miniszter
Körforgásos gazdaság – az innovációért és technológiáért felelős miniszter
Digitalizáció – az innovációért és technológiáért felelős miniszter, a miniszterelnök kabinetfőnöke és a belügyminiszter
Egészségügy – emberi erőforrások minisztere
A közlönyben megjelent a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönről szóló kormányhatározat is. Mint a határozat hangsúlyozza, a kormány arra törekszik, hogy a magyar emberek számára biztosítsa a közösségi védettség eléréshez szükséges mennyiségű oltóanyagot, és ennek eredményeként a koronavírus járvány terjedésének megelőzéséhez szükséges védelmi korlátozó intézkedéseket – részben vagy egészben – a lehető leghamarabb feloldhassa. Kijelenti, hogy a kormány a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások számára több támogatást is nyújt.
A hitel egyaránt felhasználható a bér, a járulék, a rezsi, a működési költség, valamint készlet finanszírozására. A hitel ügyfél által fizetendő éves kamata 0 százalék, a futamideje legfeljebb 10 év. Törlesztését az adós a hitel folyósítása után 3 év türelmi idő után kell megkezdeni. A gyorskölcsön hitelprogram igényelhető keretösszege 100 000 000 000 (százmilliárd) forint.
A kormány felhívta a pénzügyminisztert, az innovációért és technológiáért felelős minisztert, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, valamint a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy tegyen javaslatot a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön – az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. által lebonyolítítandó – végrehajtási konstrukciójára, a szükséges keret biztosítására, ezen belül az igénybevételre jogosultak körére, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával egyeztetve.