Kicsiben is megállíthatatlan az elektromos autós átállás

Hírek Érsek M. Zoltán
Miközben a BMW Debrecenben építi legújabb autógyárát, Lipcsében már működik az az üzeme, ahol a márka több modellje mellett, új fejezetet nyitva, a csoport prémium kisautója, a MINI első Németországban gyártott belsőégésű motorral ellátott és tisztán elektromos modelljei is legördülnek idén. Németh Balázs magyarországi márkamenedzser szerint a MINI hazai sikeréhez egy különleges marketing lehetőség is hozzájárult.

„Igaz, a BMW magyarországi központjában csak ketten képviseljük dedikáltan a márkát, de azt vallom, hogy a 6 MINI márkakereskedésben dolgozó szakemberek is a csapatunk tiszteletbeli tagjai, mert közösek a céljaink, amiket csak együtt tudunk sikerre vinni” – magyarázza Németh Balázs. Aki szerint a MINI eredményes képviseletéhez mindenképp kell egy érzelmi kapocs, amit az ő esetében jól mutat, hogy már 2009-ben, a brit identitását máig megőrző márka ikonikus, háromajtós modelljét választotta esküvői autónak. Az autóiparban 2004-től dolgozó szakember számára ezért magától értetődő volt, hogy amikor a lehetőség elérkezett, 2019-ban megpályázta a magyarországi márkavezetői pozíciót.

„A márkakereskedésekkel kialakított kapcsolatban a centiméterre pontos kontroll helyett az egymást támogató együttműködésben hiszek. Abban, hogy miután importőrként meghatároztuk az értékesítési stratégiát, ehhez a márkakereskedőink észrevételeit, valamint az ügyfélelégedettség szempontjait is figyelembe véve biztosítjuk azt a támogatást, amivel együtt eredményesek lehetünk. Ehhez segítséget jelent, hogy a MINI egy szerethető prémium márka, amelyhez az elmúlt évtizedekben jónéhány pozitív jelző társult. Az is fontos, hogy mögöttünk áll a BMW csoport, amely a dedikált kis és kompakt autójaként definiálja a márkát. A MINI-nek más kisautókkal szemben így nem kell egy adott márkacsaládon belül megküzdenie a többi, kisebb, vagy nagyobb modellel. Miközben a prémium kategóriában, a teljes piacon nem igazán akad alternatívája. A másik oldalon viszont pont a prémium jelleg jelent kihívást. Mert nem elég megtalálni a márka jól behatárolható célcsoportjához tartozókat – akik jellemzően városias, értelmiségi, szabadfoglalkozásúak, vagy önálló vállalkozók – azokat kell megnyerni, akik kellő vásárlóerővel is rendelkeznek.”

A prémium jelleg különösen a covid alatt, az ellátási láncok összeomlása és az ehhez kötődő chiphiány időszakában jelentett előnyt a márkának. Míg jellemzően más autógyártók akkor, az alacsonyabb nyereségtartalmú kisautók helyett a nagyobb nyereséget biztosító, felsőkategóriás modellekbe szerelték a rendelkezésre álló alkatrészeket, a megfelelő profitabilitást biztosító MINI esetében azonban nem volt szükség ilyen kompromisszumra. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy miközben 2014-ben még csak 114 db MINI talált vevőre Magyarországon, addig a forgalmat megnégyszerezve tavaly már 482 autó kelt el hazánkban.

Németh Balázs, márkamenedzser/Fotó:Figyelő

Amellett, hogy az 1969 alapított és 2001 óta a BMW csoport tagjaként tevékenykedő márka máig megőrizte a ma is legfontosabb piacának számító brit identitását, a több, mint 100 éves oxfordi üzem mellett európai gyártóbázisokkal rendelkező cég az elektrifikáció útján is megtette első, sikeres lépését. 2020-ban a 3 ajtós modell, már tisztán elektromos változatban is piacra került.

„Számunkra kifejezetten előnyös, hogy a jövő az elekrifikációról szól, mert a márka és az elektromosság a MINI esetében természetes párosítás. Hiszen az elektromos autózás jelenleg a városban használható a leghatékonyabban és ez az autó már az angol meghatározás szerint is tipikus urban, vagyis városi kocsi. Ezért is érthető az a célkitűzés, hogy a 2030-as évek elejére a MINI egy tisztán elektromos kínálattal rendelkező márkává alakuljon a BMW csoporton belül” – vázolja a stratégiát Németh Balázs. Aki szerint az elektrifikáció, valamint a fenntarthatóság és a közönség egymásra találását mi sem mutatja jobban, mint az, hogy amikor a márka első elektromos változata megjelent, mindössze négy hét alatt az adott évre tervezett teljes kontingens elfogyott. Azóta pedig az öt modellből álló márkapaletta értékesítésének már 15 százalékát képviseli a 3 ajtós e-modell.

Az elektromos átállás következő lépéseként, idén a MINI Countryman crossover harmadik generációja is megjelenik a piacon, amely több tekintetben is új fejezetet nyit a márka történetében. Ez lesz az első, tisztán elektromos változatban is elérhető Countryman modell és – mivel a BMW csoport új lipcsei üzemében gyártják -, az első MINI, ami a „made in Germany” származási megjelölést viseli.

„Sikerünkben annak is elvitathatatlan szerepe volt, hogy amikor az alapításakor még a BMW csoporthoz tartozó ShareNow közöségi autómegosztó 2019-ben Magyarországon elindult, több, mint 100 MINI is belekerült a flottájába. Az adatok azóta is azt mutatták, hogy a mi modelljeink – különösen a Cabrio változat – a legkedveltebbek közé tartoznak az ügyfelek között. Így váltak megfizethető módon láthatóvá és kipróbálhatóvá az autóink, ami nyilván az értékesítés növekedését is elősegítette. Emellett azt is igyekszünk kihasználni, hogy mivel kis értékesítési szervezettel vagyunk jelen a piacon, másoknál talán rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a változó piaci körülményekhez. Így például az elmúlt időszakban, amikor az alkatrészhiány jelentette a legnagyobb problémát az autógyártóknak, mi a korábban egyedi opcióként rendelhető extrákat úgy csoportosítottuk értékes és okos csomagajánlatokba, hogy ezzel a kompromisszummal a zavartalan ellátást is biztosítani tudtuk.”

Ami az új autóértékesítések mostani megtorpanását mutatja, Németh Balázs azért optimista, mert számos vonzó MINI újdonság érkezik a következő időszakban, illetve tapasztalatai szerint az elmúlt évek recessziói már az egész világban megmutatták, hogy a prémium kategória mindig válságállóbb, mint a többi szegmens.

Borítókép:illusztráció/Fotó:BMW Group

Ezek is érdekelhetnek

További híreink