Az elmúlt hetek legerősebb narratívája az volt, hogy a radikális jobboldal Franciaország modern kori történetében először ragadja meg a hatalmat. A választásokon azonban szélsőbal által dominált Új Népfront futott be elsőnek – a szocialisták, a zöldek, a kommunisták és Jean-Luc Mélenchon Engedetlen Franciaország (LFI nevű mozgalma), a legtöbb szavazatot Mélenchon pártja szerezte ezen belül, adódna tehát, hogy őt kérje fel Macron kormányalakításra.
Erre azonban senki ne vegyen mérget. Franciaország leendő miniszterelnökének kiválasztása hivatalosan Emmanuel Macron köztársasági elnök feladata, akit jogilag nem köt a választás eredménye – bár a politikai szokások szerint a kormányfőt a legerősebb politikai erő vagy koalíció soraiból kell kiválasztani.
A nagy kérdés az, hogy a baloldal kit javasol majd miniszterelnöknek. A kampány során az Új Népfront úgy döntött, hogy nem választ miniszterelnök-jelöltet, ellentétben a Nemzeti Tömörüléssel és annak elnökével, Jordan Bardellával, valamint a Gabriel Attal távozó miniszterelnök által vezetett Macron-párti koalícióval. Az ok teljesen világos: a pártok nem tudtak volna konszenzusra jutni a kérdésben. Most viszont kényszerhelyzet van, valakit muszáj megnevezniük. A koalíció két vezető ereje, az LFI és a szocialisták, a zöldek első embere Marine Tondelier esélyei nagyon szerények, annak ellenére, hogy a kampányban nagyon aktív volt.
A lehetséges miniszterelnök-jelölteket négy csoportba lehet osztani:
Jean-Luc Mélenchon és szövetségesei
Mélenchon mozgalma, az Engedetlen Franciaország, a koalíción belüli négy fő párt közül a legradikálisabb, az előrejelzések szerint a baloldali csoportok közül a legtöbb mandátumot fogja megszerezni. Parlamenti erejük, valamint Mélenchon erős szereplése az elmúlt két elnökválasztáson, erős érveket ad az LFI-nek arra, hogy a leendő kormányfőnek az ő soraikból kellene kikerülnie.
Ha az LFI dönthetne, a nyilvánvaló választás valószínűleg maga Mélenchon lenne – de politikai ketrecharcos attitűd, a gazdaságról vallott keményvonalas, szélsőséges nézetei, az izraeli háborúban elfoglalt álláspontja (a palesztinokat támogatja Izraellel szemben) vállalhatatlanná teszi őt a mérsékelt szavazók köreiben. Ráadásul
az Új Népfront tagjai a kampány során egyértelműen kijelentették, hogy nem támogatják a 72 éves vezetőt a miniszterelnöki posztra.
Mélenchon akkor azt mondta, hogy nem fogja „ráerőltetni” magát egy vezetői szerepre. Így felvetődnek más, az LFI-hez köthető nevek is, köztük a mozgalom egyik koordinátora, Manuel Bompard, a parlamenti frakció elnöke, Mathilde Panot, a feltörekvő Clémence Guetté vagy Eric Coquerel, a francia Nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke.
Mélenchon ellenzéke
Az első kihívást Mélenchon és szövetségesei vezetése ellen olyan képviselők jelenthetik, akik egykor a háromszoros elnökjelölt mellett harcoltak, de azóta megszakították vele a kapcsolatot. Az ilyen jelöltek érvelhetnek azzal, hogy ideológiailag összhangban vannak az Új Népfront domináns ágával, ugyanakkor kevésbé megosztóak, mint Mélenchon.
Közéjük tartozik François Ruffin, egy volt újságíró és filmrendező, aki a következő elnökválasztáson indulni kíván, és aki bírálta az LFI-t, amiért szerinte nem tudta elérni a vidéki Franciaországot, Mélenchont pedig egyenesen „tehernek” nevezte. Hasonlóan érvel Clémentine Autain, aki az elmúlt két törvényhozásban az LFI-csoport tagja volt, de egyre kritikusabb Mélenchonnal szemben. Autain a múlt hónapban azt mondta, hogy „tudatában van” annak, hogy „egyike azoknak, akik győzelem esetén miniszterelnök-esélyes.”
A feltámadt szocialisták
A Francia Szocialista Párt 2022-ben érte el mélypontját, amikor az elnökválasztáson mindössze 1,7 százalékot értek el. Azóta azonban váratlanul feléledtek, s ez az európai választásokon elért erős szereplésében csúcsosodott ki: a baloldali erők között az első helyen végeztek a szavazatok közel 14 százalékával.
A szocialistáknak kevesebb képviselőjük van, mint Mélenchonéknak, ennek ellenére megerősítették parlamenti jelenlétüket, és felzárkóztak a szélsőbalos LFI-hez.
Bízhatnak abban, hogy a Zöldek támogatását elnyerik, hogy megakadályozzák az LFI dominanciáját. A szocialistáknál felnőtt egy új generáció, köztük a Szocialista Párt jelenlegi vezetője, Olivier Faure, a leköszönő frakcióelnök, Boris Vallaud vagy az uniós választások vezető jelöltje, Raphaël Glucksmann. A 48 éves Vallaud-t először 2017-ben választották be a parlamentbe. Macron mellett tanult Franciaország legjobb köztisztviselői iskolájában, és a jelenlegi elnökhöz hasonlóan korábban az Elysée palota főtitkárhelyettese volt.
A Politico című lap elemzése szerint azonban a szocialisták reaktiválhatják egy korábbi nagyágyújukat: François Hollande, Franciaország volt szocialista elnöke is visszatérhet, miután megnyerte a versenyt választási körzetében. Ez azért fontos, mert Franciaország újkori történetében a második elnök lesz, aki államfői tisztségét követően újra bekerül a Nemzetgyűlésbe – vagyis erős politikai legitimációra tett szert.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Anadolu via AFP
