Tavaly már közel 2,3 millió, tisztán elektromos meghajtású autót adtak el világszerte és csak Európában 160 ezernél is több töltőállomás szolgálja ezeket a járműveket illetve tulajdonosaikat. A Schneider Electric közleményében összegyűjtötte az e-autózás történetének és jelenének 8 legizgalmasabb sztoriját.
Majdnem kétszáz éves történet – magyar kapcsolattal
Elsőre megdöbbentő, de közel kétszáz éves múltra tekint vissza az elektromos járművek fejlesztése, ráadásul igen komoly magyar vonatkozása is van. Az első, tisztán elektromágneses elven működő elektromos motort, a „villanydelejes forgonyt” Jedlik Ányos alkotta meg 1828-ban, igaz nem szabadalmaztatta azt.
Az első, utakra szánt elektromos jármű prototípusát 1832-ben építette meg Robert Anderson skót mérnök. Az első, elektromos autónak nevezhető jármű elkészítése viszont Thomas Parker nevéhez fűződik, az 1884-ben bemutatott autójában már megvolt a potenciál, hogy meghódítsa az utakat.
Egyszer már uralták az utakat
A 19. és a 20. század fordulóján az autózásban az elektromos meghajtás volt az uralkodó, tízezerszámra adták el az ilyen járműveket. Becslések szerint az Egyesült Államokban 1900-ra minden harmadik, közúton közlekedő jármű elektromos autó volt.
Számos előnyük már akkor is megmutatkozott: csendesebbek, tisztábbak voltak, mint akár gőzmeghajtású, akár belső égésű motort használó társaik, illetve ez utóbbiakkal ellentétben nem volt szükség kurblira a beindításukhoz.
Főként a villámgyors fejlődésnek induló nagyvárosokban voltak népszerűek, ahol a korlátozott hatótávolságuk sem jelentett problémát, New Yorkban például a 19-20. század fordulóján már 60 elektromos meghajtású taxi várta az utasokat. A 20. század elején azonban fokozatosan elveszítették kezdeti előnyüket az elektromos járművek, amiben szerepet játszott a nagy olajmezők feltárása.
Ami olcsóbbá tette a belső égésű motor használatát, az az úthálózat fejlődése volt, melynek köszönhetően a hosszabb távú autós utazások is lehetővé váltak, a motorok fejlesztése, illetve a benzinmeghajtású autók tömegtermelésének beindulása Henry Fordnak köszönhetően. 1912-ben egy Ford T-Model mindössze 650 dollárba került, míg egy elektromos autóért ennek több mint 2,5-szeresét kellett fizetni.
Kétmillió fölött
A múlt évben 2,26 millió tisztán elektromos autót értékesítettek világszerte, ami 9 százalékos növekedést jelentett 2018-hoz képest. Ez azt jelenti, hogy 2019 végére nagyjából 7,5 millió elektromos meghajtású személyautó rótta az utakat a Földön. Ha az eladott járművek számát nézzük, akkor Kína a listavezető, a távol-keleti országban közel 1,2 millió elektromos autót vásároltak 2019-ben.
E-autó barát skandinávok
Az észak-európai országok számos gazdasági, egészségügyi, oktatási mutatóban szerepelnek a legjobbak között a világon és az elektromos autózásban is az élre törnek.
Norvégiában például a tavaly eladott új autók 56 százaléka volt elektromos meghajtású, ez a legmagasabb arány a világon, míg a második ebben a mutatóban Izland lett, 24,5 százalékkal. Magyarországon 2019-ben 1833 tisztán elektromos autót értékesítettek, és bár ez az egy évvel korábbihoz képest 41 százalékos növekedést jelentett, a teljes piac alig több mint 1 százalékát adta ez a kategória.
Itthon hasonlóan számos más országhoz, állami segítséget igényelhetnek az elektromos autók vásárlói, melynek összege jelenleg 1,5 millió forint, és eddig már több mint 3 milliárd forintot fizettek ki ilyen támogatásokra.
Tarolt a Tesla
Tavaly a Tesla Model 3 volt a legnépszerűbb elektromos személyautó a világon, amiből mintegy 300 ezret értékesítettek. Elon Musk cége, azonban nem csak a marketingben és az eladásban nyújt kiemelkedőt, a járműveik egyelőre ár és teljesítmény szempontjából is a kategória csúcsát jelentik. A társaság már bemutatta a Tesla Roadster 2-t is, amire már felvesznek előrendeléseket, és ami az eddigi hírek szerint szintén rekorder lesz, a hatósávolsága ugyanis eléri az 1000 kilométert.
Nem százas tempó
Tavaly szeptemberben a floridai Kennedy Űrközpont kifutóján száguldott egy több mint 800 lóerős tűzpiros sportautó, azzal a céllal, hogy rekordot döntsön. Ez sikerült is, a C7 Corvette alapjaira épített Genovation GXE 338 km/órás sebességet ért el, ezzel a leggyorsabb, tisztán elektromos autó címet érdemelte ki.
70-szeres növekedés
A múlt év végére Európában 165 ezer töltőállomás állt rendelkezésre az elektromos autók töltésére, a European Alternative Fuels Observatory adatai szerint, ez az első, 2011-es adathoz képest hetvenszeres növekedést jelent.
Nem gyerekjáték
Az elektromos autók lényegesen drágábbak, mint a hasonló kategóriájú és tudású benzines vagy dízel járművek, a prémium kategóriát képviselők ára pedig egészen magasra ugorhat. Az e-autózásnak komoly lökést adó Tesla S Model például 80-100 ezer dollár közötti összegért vásárolható meg, persze egyedi igények alapján még magasabb is lehet az ár.
Azonban nem feltétlenül kell milliomosnak lenni ahhoz, hogy valaki szert tegyen egy Tesla-ra, igaz a 14 dolláros változat nem a garázsba, hanem inkább a gyerekszobába, vagy gyűjtők esetében egy vitrinbe illik. A világ egyik leghíresebb játékautó gyártója, a Matchbox ugyanis ennek az autónak is elkészítette a kicsinyített mását.
„Az elmúlt években rengeteget fejlődtek az elektromos autók és az őket kiszolgáló infrastruktúra, amire szükségünk is van, ha meg akarjuk fékezni a klímaváltozást. A kétségtelen fejlődés ellenére azonban korántsem olyan ütemű az átállás a hagyományosról az elektromos meghajtásra, mint indokolt lenne. A klímacélok elérésének támogatására a közelmúltban jelentettük be, hogy 2030-ig mintegy 14 000 járműből álló céges flottánkat teljes egészében elektromos meghajtású autókra cseréljük le.
Az e-mobilitás számos munkatársunk számára egyáltalán nem újdonság, hiszen olyan termékeken dolgoznak, ami annak elterjedését támogatja. Az EcoStruxure for eMobility rendszerünk például teljes körű megoldást nyújt a töltési infrastruktúra kialakítására a tanácsadástól a mikrohálózatok kiépítésén és menedzselésén át a töltőállomások szállításáig” – mondta el Kozma László, a Schneider Electric szakértője.
.
Borsítókép: mikolajn, PuzzlePix/Shutterstock