Az ópusztaszeri park első párakapuján – illetve Grandpierre Attilát idézve: „a csillagkapun át” – léptünk be a „Honfoglalás” interaktív, vágatlan és széthígítózott élményparkjába. Ha szíriuszi ősmagyar lennék, ez lenne az én Las Vegasom. Arra próbáltunk válaszokat keresni – elsősorban magunkban –, hogy mi lehet az igazság a felületi jelenségek mögött, hogy mi lehet a magyar hagyományőrzés különböző formáinak, sikerének és sikertelenségének a titka.
Néhány óra téblábolás után valahogy gyanúsan könnyen adja magát az igazság, hogy a Magyarok Országos Gyűlése valóban az és annyi, aminek mutatja magát: fantasyrajongók cosplaytalálkozója. Ez a néhány nap, amikor bármit, bárkinek, bárhogyan meg lehet csinálni a hagyományőrzés nevében. Olyan, mint azoknak a dél-amerikai keresztényeknek a húsvét előtti három napja, amikor minden bűnt elkövethetnek, mert az Atya és a Szűz fájdalmában lehunyja szemét, a Fiú pedig a kénköves bugyorba száll alá. Senki nem lát semmit. Mi viszont ott voltunk, és pontosan láttuk, mi történt. Kezdjük ott, hogy sokan tudatlanságból összekeverik, de akadnak, akik szándékoltan összemossák a két rendezvényt. Pedig a Magyar Turán Alapítvány és Bíró András Zsolt antropológus által életre hívott Kurultáj úgy viszonyul a barantaguru Vukics Ferenc által összetrombitált Magyarok Országos Gyűléséhez, ahogyan Dargay Attila Vukja Gát György Kis Vukjához. Azaz: igénytelen, fröccsöntött másolatai csak az eredetinek. A Kurultáj egy működő modell, amely illeszkedik a kormány által meghirdetett keleti nyitás programba, és egyirányú tartalma, konkrét üzenete van.
A két rendezvény közötti szervező és az azokat látogató keménymag között komoly feszültség van. Bíró András Zsoltot kérdezem az ügyről, aki elmondta: a 2007-es kazakisztáni hagyományőrző törzsi gyűlés (a Kurultáj elődje) megrendezése után fogalmazódott meg többükben, hogy szükség lenne egy a magyarországi hagyományőrzők szövetségével létrejövő nagy találkozóra, mert nincsen egy olyan nagy és átfogó ünnep, amikor emlékezhetnek a magyar ősökre. Vukics Ferenc ehhez mindössze annyiban kapcsolódik, hogy ebbe a 2007-es magyar delegációba beengedték az általa szerveződő „barantásokat” is. Vukics tehát semmilyen szerepet nem játszott a Kurultáj kezdeti lépéseiben, egy külső kör része volt, egy meghívott vendég. Magát a Kurultáj nevet is Bíró András Zsolt és egy kazak barátja találta ki, a keleti delegációk, a keleti kapcsolatok és kutatóintézetek-egyetemek beszervezését is Bíró szűkebb ismeretsége húzta be a rendezvény keretei közé.
A 2008-as első Kurultáj idején Bíró szinte minden magyar hagyományőrző csapatot felkeresett, és hívta őket, vegyenek részt a szövetségben. Így és ekkor kerültek az akkor még ismeretlen „barantások” a Kurultáj közelébe, sokat segítettek a tábor körüli tennivalókban, maga Vukics szpíkerként üzemelt a rendezvény alatt. Ezen az első, a vártnál sokkal nagyobb érdeklődést kiváltó gyűlésen, egy nagy tűz körüli „szer” során a résztvevők megfogadták, hogy két év múlva újra Kurultájat szerveznek. Ezt a szövetséget kihasználva, senkivel nem egyeztetve, hónapokon belül megalapított egy zavaros, folyamatosan változó politikai és ezoterikus elemekkel operáló mozgalmat, a Magyarok Szövetségét, amivel kiemelte a „barantásokat” a Kurultáj kötelékéből. Ezek után Vukicsot azonnal kizárták a Kurultáj szervezőcsapatából, aminek egyébként oka volt az, amit politikailag képviselt, valamint hogy a „barantáról pillanatok alatt kiderült, munka és szaktudás hiányában a hagyományőrzést lejárató sarlatánkodássá fajult. Vukics tevékenysége egyébként a nemzeti radikális körökben sok emberben felkeltette azt a régi paranoiát, miszerint ezt az embert bomlasztani építették be közéjük.
Felrúgva a kétéves megállapodást, 2009-ben önállóan tető alá hozta az első Magyarok Országos Gyűlését, amit a szándékoltan zavaros kommunikációnak köszönhetően sokan egy újabb Kurultájnak hittek. Itt nagy ívű ezoterikus kinyilatkoztatások hangoztak el a susogós gatyás hagyományőrzés jegyében, de egy összetákolt alkotmányt is megfogalmaztak, amit el is küldtek Sólyom Lászlónak. A köztársasági elnök érthető okokból nem reagált rá. A Magyarok Országos Gyűlése tehát Vukics Ferenc rosszul szervezett, fejetlen partizánakciójának tekinthető, amelyről az is kérdéses, hogy egyáltalán a jó szándék hozta-e létre, és nem a mindenáron tenni akarás öngyilkos hülyesége, esetleg a pillanatnyi nyerészkedés reménye.
A 2018-as Magyarok Országos Gyűlésén, Ópusztaszeren a magyar ultraradikalizmusba szálltunk alá, ahonnan sokak számára nincsen ébredés, nincsen visszatérés. A Mátrix-trilógia orákulumát megszégyenítő profetikus szövegáramlatok elkeverednek a hőségben és szügyig porban is fekete surranóban poroszkáló szkinhedek cigilejmolásával, az SS-be vágyódó, de oda alsóbbrendűnek minősített és a fejkörzős teszteken csúnyán elbukó szláv törmeléknépek kamuszkítáival, a lila londínerruhás barantásokkal, akik bizonyos vad teóriák szerint „legyőznék még a szamurájokat is”. Romantikus erőszak-pólóban elővezetett, masszív piások bőgatyás alkoholakrobatikája a Makovecz-épületek tövében. Kőkemény szociohorror fekete öves katasztrófaturistáknak. Mindez „teszkógazdaságos” matyóhímzéssel és túldíszített céllövölde-romantikával körbearanyozva, egészen a fizikai rosszullétig.
Bugacon egy a testvérnépek közötti, a leglényegét tekintve multikulturális törzsi gyűlés zajlik le a Kurultáj keretein belül. Az itt jelenlévők azonos irányhoz tartoznak, nem kergetnek a tudományosság kereteit az őrületig szétfeszítő, túllihegett fantasytörténeteket, hanem évtizedes munka árán fejtik vissza és élik meg a sztyeppei kalandozásokon, a vér és nyelv és vallási keveredéseken, az évszázados változásokon átformálódott nemzeti identitásuk magját: a türk eredetet. Bíró András Zsolt baráti körének célja a kereszténység, a nyugatba való betagozódás előtti kulturális rokonság megismerése és felmutatása azért, hogy minél többen felismerjék: a magyar nép nem gyökértelen, nem eredet nélkül való, hanem már korábban része volt egy az európaihoz hasonló, kiterjedt és erős államteremtő közösségnek. Annak minden diplomáciai felhangjával, mert ez egy olyan nemzetimázs-rendezvény, ahol ami magyar, az erősnek és vonzónak látszik. Akkora embertömeget mozgatva meg, amire csak egy agresszíven marketingkezelt, a konzumelőadók első vonalát felmutató fesztivál képes, úgy, hogy a Kurultáj kezdete óta annyi médiafigyelmet sem kapott, mint a Sziget Fesztivál egyetlen VIP-fellépőcelebje. Az analógia áll, a Kurultáj a magyar nemzettudat Woodstockja. Azzal a különbséggel, hogy az ösztönös és szükségszerű vágy a mainstreammel szembeni ellenállásra, a nemzetért való kiállásra itt idővel saját, rögzített és jól szervezett formát kapott.
És valóban, nincsen semmi vadkapitalizmusba, a konformizmus extremitásába átgázoló fesztiválhangulat, nincsenek mindent, az emberi jelenlétet letaroló, irritálóan brand builder franchise-elemek, sikerült megőrizni az ellenkulturális ünnepalapjelleget. Ugyanakkor ebből, az ellenkulturális magból, a Gyurcsány-kormány elleni lázadás (Bíró és a Kurultáj több szervezője vastagon részt vett a 2006-os eseményekben) felhajtóerejéből erednek azok a még jelenleg meglévő zavaró anomáliák is, mint a gárdaegyenruhára hajazó biztonságis srácok jelenléte, ami valamiféle önrendelkezést, nem teljes beépülést, a határok össze nem mosódását sugallja. A gárdista-utánérzetű szekusok jelenléte kifejezi: a rendezvény kezdeti politikai identitása sértetlenül megmaradt.
A Magyarok Országos Gyűlésének ópusztaszeri bazársorán nézelődve feltűnik, hogy a könyvesstandokon a natúr antiszemita tárgyirodalom (Marschlakó Lajos-művek) között megbújik itt-ott a Talmud, illetve egyéb, a zsidó valláshoz köthető szertartáskönyv. Később a barantabemutató a Vukics-féle élőképfőpróbájára sodródunk: bolhacirkuszszerű attrakció. A botokkal hadonászó, ostorral csattogtató fiúk-lányokról az Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatóinak idevágó jelenete jut eszembe: széthúzódik a tömeg, a kardforgató előrelép, Indy pedig egyetlen westernmozdulattal lelövi a bajnokot. De feltűnt, hogy van olyan tarkopasz kobak is a barantások között, amire tetoválva van az SS reklámszövege: „becsületem a hűség”. Bíró András Zsolt pedig – kérdésemre reagálva – szabatos mondatokkal írta körül a „barantát mint jelenséget: „Az egészet ahhoz hasonítanám, amikor van egy nagyon komoly népviselet, mondjuk a kalotaszegi vagy a mezőségi, és a hozzá tartozó gyönyörű néptánc, majd ezzel szemben divatba jön egy mesterségesen kitalált bóvli tánc, a palotás, amit zsinóros, zöld és értelmezhetetlen ruhában járnak, és akkor erre rámondják: nesze, ez a magyar kultúra.”
Nekem azok a lakótelepi trafóházakra felragasztott hirdetések jutnak eszembe a kilencvenes évekből, amelyek a Shaolin templomok kungfutitkait ígérték a felszabadított, de a vadkapitalizmus élelmességére nem felkészített, tévé előtt hadonászó Brúszlíknak is. Ezt a gyakorlati szélhámosságot követte el az önmagát a radikális oldal Steven Seagaljának kikiáltó Vukics Ferenc is. Az, hogy ezt sokan sajnos elhitték, azt jelenti, hogy a nemzeti oldal egy része még mindig a kulturális hajléktalanság állapotában van.
Meg kell találni a formát, ahogyan segíteni lehet rajtuk, vagy ha menthetetlenek, akkor nem kell támogatni, bátorítani őket, mert ezt a Vukics-horrorskanzent maga Kádár János sem rendezhette volna be kártékonyabban a magyar nemzeti oldalról. Minden ott volt a Magyarok Országos Gyűlésén, amiért a nemzeti oldal évtizedeken át vesztesnek érezte magát. A vesztes, hülye gyerek pozíciójából, akitől mindig elveszik az uzsonnáját.
Végezetül mi sem jellemezhetné jobban az egész Vukics-féle Magyarok Országos Gyűlése-jelenség általános borzalmát, mint az a szcenárió, amikor egy férfi, aki egész nap az önmagára gemkapcsozott hirdetésekkel téblábolt a perzselő napon, mindezt a kínszenvedést egyetlen kétségbeesett cél érdekében kiállva. Mert ahogyan a testén lógó fehér lapokra írt betűtípus félelmetesen ordította a rettenetes igazságot: „természetgyógyász vagyok, allergiás pacienst keresek”.
