Készül a népszámlálásra a KSH

Hírek Figyelo.hu
A népszámlálás rendkívül fontos össztársadalmi feladata egy nemzetnek – mondta a Figyelőnek Windisch László, a KSH elnökhelyettese.

„Kicsit úgy jártunk a 2021-es népszámlálással, mint az olimpikonok a 2020-as játékokkal, hosszú, többéves felkészülést követően a startpisztoly eldördülése előtti pillanatokban kellett a halasztás mellett dönteni” – mondta a Figyelőnek adott interjújában Windisch László, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, Népszámlálásra – emlékeztetett az alelnök – a világ legtöbb államában tíz évente kerül sor – ha egy pandémia közbe nem szól. A vírushelyzet miatt Magyarország – az EU több tagállamához hasonlóan – a halasztás mellett döntött, és 2021 tavasza helyett 2022 őszén tartja meg a népszámlálást.

„Ez rendkívül fontos össztársadalmi feladata egy nemzetnek, hiszen jó néhány, az ország társadalmi, gazdasági fejlesztéséhez szükséges döntés alapjait jelentik ezek az adatok”

– emelte ki az alelnök. Pontosan ezért lehetett kiemelten fontos, hogy semmiféle egészségügyi kétely vagy aggodalom ne kísérhesse az összeírást. A statisztikai hivatalok szempontjából hatalmas feladat egy népszámlálás levezénylése, többéves előkészítés előzi meg. Ezekkel a KSH elkészült, a hátralévő idő legfontosabb feladata egyrészt a készségek, az infrastruktúra megőrzése, naprakészen tartása, másrészt az aktív kommunikáció. Minden háztartás kötelezően részt kell, hogy vegyen a népszámlálásban, de nagyon fontos, hogy a jogi kötelezettség mellett lássák, értsék is az emberek, hogy az ő érdekükben történik mindez, az ő mindennapjaikat, jövőjüket befolyásoló döntések megalapozása a népszámlálás. Épp ezért választották a 2022-es népszámlálás szlogenjéül azt, hogy „Feleljünk, Egymásért!”

Windisch László tájékoztatása szerint ez lesz az első teljesen elektronikus népszámlálás Magyarország történelmében.

A válaszadók egy erre a célra létrehozott internetes felületen keresztül önállóan felelhetnek a kérdésekre, vagy ha nem szeretnének élni ezzel a lehetőséggel, akkor számlálóbiztosok segítségével, interjú keretében adhatják meg az adataikat, amelyeket tableteken rögzítenek. Az információ így közvetlenül a KSH zárt adatbázisába kerül, ami az adatok védelme szempontjából minden korábbinál biztonságosabb népszámlálást tesz lehetővé. „Az önálló, online kitöltést szeretnénk ösztönözni, ez az érintettek számára is a legkényelmesebb, továbbá jelentős költséget takarít meg az állam számára” – mondta el az alelnök.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.

(Borítókép: Kőhalmi Péter)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink