Június végéig meghosszabbítják a Diákhitel Plusz lehetőségét

Hírek MTI

Meghosszabbítja a kormány a tavaly májusban bevezetett Diákhitel Plusz igénybevételének lehetőségét 2022. június 30-ig – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Novák Katalin azt mondta:

a döntés értelmében október elsejétől ismét elérhető lesz a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak az 500 ezer forintos, szabad felhasználású, kamatmentes hitel. A Diákhitel Pluszt a bevezetése óta 40 ezren igényelték

– tette hozzá.

Hangsúlyozta: a diákhitel minden eleménél fennáll az a lehetőség, hogy a hitelt felvevő nők gyermekvállalás esetén törlesztési könnyítést kapnak, a második és harmadik gyermek után pedig elengedik a tartozás felét, illetve egészét. A miniszter tudatta azt is, hogy

azok a hallgatók, akik 2021. január elseje előtt is az Egyesült Királyságban tanultak, és tanulmányaikhoz diákhitelt vettek fel, a brexit ellenére a jövőben is igényelhetik a diákhitelt.

Beszámolt arról is, hogy a kormány egyszerűsíti az otthonteremtési támogatások szabályait. A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) esetén a veszélyhelyzet idején lejáró gyermekvállalási határidőket egységesen kitolják 2022. június 30-ig – emelte ki.

Ismertette: halál esetén az özvegy beszámíthatja az elhunyt társadalombiztosítási jogviszonyát, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylésekor pedig nem esnek el a lehetőségtől azok, akiknek ötezer forint alatti köztartozásuk van. Továbbá bővül azoknak a beruházásoknak a köre, amelyre az otthonfelújítási támogatás igénybe vehető, így az autisták és a hallássérültek életét megkönnyítő fejlesztésekre is, valamint kültéri lépcső kialakítására, felújítására és külső, elektromos munkálatokra is kérhető – tette hozzá.

Novák Katalin kérdésre válaszolva elmondta: a veszélyhelyzet meghosszabbításával kapcsolatban a keddi kormányülésen döntenek. Jelenleg nincs arra mutató adat, hogy a gyerekek között az iskolakezdéssel megemelkedett volna a megbetegedések száma – tette hozzá.

A hitelmoratóriummal összefüggő kérdésekre azt felelte: a lehetőség nem azt jelenti, hogy elengedik a tartozást, hanem hogy ideiglenesen nem kell fizetni a törlesztőrészletet. A kormány bízik az emberek józanságában – mondta a miniszter.

 

Címlapkép: Kallus György / VG

További híreink