Nemzeti, politikai, gazdasági katasztrófa volt ez a magyarság számára, amelynek következményei máig hatnak. Hét éve azonban már nemcsak a tragédiára emlékezünk, hanem hangot adunk a magyarság jövőjébe vetett hitünknek. Június negyedikét ugyanis a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.
Trianon nekünk tragédia, a szomszédos nemzeteknek azonban a gyarapodást hozta, nemcsak népességben és területben, hanem a gazdasági erőforrások megszerzése az életszínvonal emelését is lehetővé téve. S a szomszédos nemzetállamok építése az ott élő magyar közösségek kárára történt. Az új államok nemzeti középosztályai és a rájuk támaszkodó politikai elitek ellene voltak minden olyan megoldásnak, amely a kisebbségbe került magyarságot kollektvitásként ismerte volna el. A románok például az 1918. december elsejére összehívott gyulafehérvári népgyűlésükön – amit az Erdéllyel való egyesülés napjaként a legnagyobb nemzeti ünepként tartanak meg a rendszeváltozás óta, és a 100 éves éfordulóra már most nagyszabású rendezvényekkel készülnek – autonómiát ígértek az erdélyi magyarságnak és németségnek, de ezt gyorsan elfelejtették.
A más nyelvű népesség asszimmilációján alapuló francia nemzetállam receptjét valósították meg, kizárólag a polgár és az állam viszonyát tartották meghatározónak. A kollektív nemzeti identitást ma is csak a románságra értik, alkotmányuk nemzetállamként határozza meg Romániát, s a politikai elit, illetve a közbeszédet meghatározó írott és elektronikus sajtó nagy része bármilyen autonómiakoncepció, belső önrendelkezési törekvést az ország feladarabolására tett kísérletként értékel. Pedig az erdélyi magyarság, székelység különböző autonómiaformákért való küzdelme a kisebbségben élő közösség megmaradására, gyarapodására irányul.
A magyar népességfogyás, az etnikai arányok megváltozása a szomszédos államok több mint kilenc és fél évtizedes történetében riasztó. Erdélyben 100 éve mintegy 1,7 millió magyar ember élt, ma egész Romániában félmillióval kevesebb, miközben a románság gyarapodott. Erdélyben 2,8 millióan voltak, ma mitegy 6 millóan, Romániában pedig 10 és fél millió körüli volt a románság egy évszázada, ma mintegy 18 és fél.
Felvidéken a mai Kárpátalját is beszámítva 1,07 millió magyar élt száz éve, ma pedig félmilliónál kevesebb az 5,4 milliós Szlovákiában és mintegy 150 ezer Kárpátalján.
A 97 évvel ezelőtti békediktátum következményeképp félmilliónál jóval több, azaz mintegy 560 ezer magyar élt a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban, ma negyedmilliónál kevesebben Szerbiában és mintegy 25 ezren Horvátországban és Szlovéniában együttvéve.
Optimista megközelítésben viszont kész csoda, hogy a belovasztó és homogenizáló nemzetállami törekvések ellenére a határon túli magyarság megmaradt. A hét éve országgyűlési határozatban szentesített nemzeti összetartozás napja pedig nemcsak a lelki együvétartozásunkat tudatosítja, hanem évről-évre leltárt lehet készíteni a magyar megmaradást segítő anyaországi intézkedésekről: az óvodától az egyetemig terjedő oktatási támogatásokról, a magyar történelmi egyházakat segítő programokról, vállalkozásfejlesztésről stb. Az identitást erősítő politikához hozzátartozik immár a határon túli magyar közösségek gazdasági megerősítését, felzárkóztatását szolgáló, tavalyelőtt indított program. Soha ennyi erőforrást, pénzt nem fordított még a magyar állam határon kívül rekedt közzöségeire. E parlamenti ciklus végére az összeg eléri a 150 milliárd forintot. Vajdaságba legalább 56 milliárd forint, Kárpátaljára 36 millárdnyi tőke áramlik, Muravidékre félmilliárd, jövőre pedig pontos számaink lesznek a Felvidéken és Erdélyben most kezdődő gazdasági-fejlesztési programról is.
Borítókép: Katonai tiszteletadás mellett, az államfő jelenlétében felvonják Magyarország nemzeti lobogóját az Országház előtti Kossuth Lajos téren a trianoni békeszerződés aláírásához kötődő nemzeti összetartozás napján, 2017. június 4-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
