Vajon a nagybeteg Helmut Kohl tavaly áprilisban miért nem Junckert hívta meg látogatóba ludwigshafeni otthonába, hanem Orbánt? Az utolsó, hivatalban lévő külföldi politikus, akit Kohl fogadott nem az európaiságát, demokrataságát, nemzetek felettiségét lépten-nyomon hangoztató luxemburgi európai bizottsági elnök volt, hanem a föderális Európát elutasító magyar miniszterelnök.
A szimbolikus találkozó erős üzenet jelentett nemcsak a szereptévesztésben lévő Juncker számára, hanem az uniót valójában irányító – Kohlt politikai pályafutása végén eláruló – Angela Merkel német kancellárnak is. Akinek van füle a hallásra rögtön megértette, a Németországot egyesítő és Európa legerősebb államává tévő Kohl nagyon elégedetlen azzal, amit Merkel és a bizottság élén általa irányított báb, Juncker elkövetett az európai közösséggel. De ez már a látogatás előtt egyértelmű volt.
Kohl ugyanis 2014-ben kiadott könyvében arról írt, hogy az a politika, amelyet utóda folytat, végzetes lehet Európa számára. Már a könyv címével, “Aggodalom Európáért”, is mindent kifejezett a szerző. A kötet 2016 tavaszán jelent meg magyarul, e változat előszavában Kohl bírálta az európai határok 2015-ös megnyitását. Hangsúlyozta, hogy a megoldásokat az érintett térségekben kell megtalálni, nem pedig Európában. Azt is megfogalmazta, hogy “Európa nem válhat a világban szükséget szenvedő több milliónyi ember új hazájává.” Emellett megkérdőjelezte Merkel döntését, miszerint arra buzdította a Magyarországon lévő migránsokat, hogy utazzanak tovább Németországba.
Mintha a hasonló nézetek miatt vált volna páriává a magyar miniszterelnök az unióban, mintha ugyanezért a politikai irányért Magyarországot Juncker vezetésével most ki szeretnék tagadni az európai közösségből. Pedig épp Kohl kancellár a bizonyíték arra, hogy ennek az álláspontnak kellene lennie a normának, hogy ennek a szellemiségnek kellene alkotnia az európai politizálást. Mintha a jelenlegi “fősodratú” uniós politika tényleg elrugaszkodott volna a természetes, logikus gondolkodástól, és megtagadta egyik legnagyobb alakítójának örökségét is. Orbán viszont politizálásával is bizonyítja, hogy hűséges német tanítómesteréhez.
Juncker ezért újra bizonyított, önmagát őszintén adva kisstílű válaszcsapást tervelt ki Orbán ellen Kohl strasbourgi temetési ceremóniájára. Ahogy a Magyar Időkben Csontos János megírta, a kancellár özvegye azt szerette volna, ha Kohl július elsejei temetésén Orbán is beszédet mond a búcsúztatón. “Nem így történt. Jean-Claude Juncker, a kohli alapoktól időközben ideológiailag messze elkószált barát, az Európai Bizottság elnöke ezt személyesen akadályozta meg” – fogalmazott Csontos. Viszont az írásból kiderül: Orbán jelen lehetett Kohl szűkkörű temetési szertartásán, és magyarul elmondta a Miatyánkot a kancellár koporsója felett. Sőt, ott lehetett a halotti toron is, amelyről Juncker sietve távozott (erre már Merkel nem ment el), ahol az özvegy felkérte, hogy mondja el a strasbourgi temetési ceremónián Juncker által megakadályozott beszédét.
És Kohl kancellár politikai örököse megtette ezt, Junckert ezzel porrá is alázták. “A mikrofonhoz lépő Orbán Viktor a magyarok és németek között meglévő sajátos, racionálisan meghatározhatatlan szimpátiáról, illetve a kereszténység manapság is Európa-mentő erejéről beszélt…” – írta Csontos.
Juncker ekkor már nagyon messze járhatott. Körülbelül olyan messzeségben, mint ahogy a politikája esik Kohlétól, attól az államférfitól, aki 16 évig vezette Németországot, aki összekovácsolta a német egységet és kialakította a jelenlegi Európai Unió kereteit. Azokat a kereteket, amelyeket épp Juncker tesz sziszifuszi munkával most tönkre. Épp ezért az ő nevét soha nem emlegetik majd együtt Kohléval, de a politikai bosszúból negligálni kívánt Orbánéval sem. Az utókor ugyanis nem a rombolók, hanem az építők nevét jegyzi fel az örökkévalóságnak.
Borítókép: MTI/EPA/Patrick Seeger
