A napokban 141 migránssal a fedélzetén kötött ki az Aquarius, miután öt ország felajánlotta, hogy befogadja az utasokat. Az S. O. S. Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezetek által fenntartott hajó utasait végül Franciaország, Németország, Spanyolország, Portugália és Luxemburg fogadja be. A máltai kormány a megegyezést követően engedélyezte, hogy az Aquarius kikössön Vallettában.
Tóth Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, nemzetközi jogász a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában elmondta, a tengeri hajózás kapcsán nem az uniós szabályozás az érvényes, hanem a „klasszikus” nemzetközi jogi szabályok. Az Aquarius esete is a tengerjogi szabályozásokhoz kapcsolódik, ami a nemzetközi jog egy részterülete. Hozzátette: a tengeri hajózás nemzetközi tevékenység.
A nemzetközi jogban vannak szerződéses szabályozások, amelyek meghatározzák a tengeri hajózás és az életek mentéséről szóló kérdést. A Titanic katasztrófájáig kell visszamennünk az időben, ugyanis ez indukálta a tengeri hajózáshoz kötődő jogfejlesztést. A katasztrófának köszönhetően érvényben van egy nemzetközi szerződés és szabályozás a tengeren való életek megmentéséről – hangsúlyozta Tóth Norbert.
Szürke zónák a jogszabályokban
A jelenleg hatályos tengeri szabályok 1974 óta vannak érvényben. Ezek nem konkrét eseteket írnak le, hanem biztosítják azt, hogy a tengeren közlekedő hajók az emberi életek megmentésére milyen eszközökkel legyenek felszerelve, hogy a nagyobb tragédiák elkerülhetők legyenek – tette hozzá a nemzetközi jogász.
Véleménye szerint a jelenlegi szabályozások nem terjednek ki minden szükséges területre. A földközi-tengeri életmentés és a civil szervezetek által üzemeltetett hajók például szürke zónának számítanak – mondta Tóth Norbert.
Amennyiben valaki embereket ment ki a tengerből, az részben állami tevékenység, részben pedig a menetrend szerint közlekedő hajók segítségnyújtása. Ehhez képest a jog számára is új fejlemény, hogy vannak olyan nem kormányzati szervezetek (NGO) által üzemeltetett hajók, amik menetirány nélkül, csupán a bajba jutott emberek felkeresésére és megmentésére hajóznak ki. Így elmondható, hogy az NGO-k átveszik az állami funkciót. Tóth Norbert szerint egyértelműen kijelenthető, hogy a tengeri hajózási tevékenység és a tengeri életmentés szabályozásában hiányosságok lelhetők fel.
Készenlétben az életmentők
Pócza István, a Századvég vezető elemzője szerint ha törvényszegésről beszélünk, nemcsak az NGO-hajókról és a kimentett bevándorlókról kell beszélni, hanem fontos kérdés az is, hogy hol történik a hajóra szállás.
A rendelkezésre álló információk alapján egy ügyes megoldást dolgoztak ki mind az embercsempészek, mind a civil szervezetek hajói. Példaként elmagyarázta: az embercsempészek Líbia partjainál útnak indulnak a migránsokkal, majd a tenger egy adott pontján, különböző okok miatt szükségessé válik megmentésük, például a gumicsónakjuk süllyedni kezd. Ezt a pillanatot várják ki az NGO-hajók, majd fedélzetükre fogadják a bevándorlókat, mondván életet kell menteni.
A folyamat végén természetesen az egyik fő kérdés az, hogy mi történik akkor, ha a a mentés még líbiai vizeken zajlott. Miért nem a líbiai hatóságtól kértek engedélyt arra, hogy a legközelebbi kikötőbe szállítsák a migránsokat ellátásért – tette hozzá Pócza István.
Véleménye szerint az embercsempészek azért mernek nekivágni ennek a veszélyes útnak, mert pontosan tudják azt, hogy a civil szervezetek hajói közel vannak és készenlétben állnak, ha életet kell menteni. Ez tehát egy abszolút jól kitalált és megszervezett folyamat – mondta a Századvég elemzője.
Hozzátette: ezek után természetesen további kérdések fogalmazódnak meg mindenkiben, hogy hová mennek tovább a migránsok, honnan érkeztek, és vajon illegálisan-e, hiszen köztudott, hogy többségük csupán gazdasági bevándorló. Hová és hogyan fogják visszaküldeni őket az európai hatóságok – tette fel a kérdést a szakember.
Létezik megoldás?
Tóth Norbert szerint a tengeri mentést szabályozó jog bonyolult és szerteágazó. 1979-ben elfogadtak egy felkutatási és megmentési szerződést, amely kimondja, hogy a part menti államoknak kötelességük létrehozni úgynevezett megmentési és felkutatási koordinációs központokat. Ezeknek a központoknak pedig egymással kommunikálva kell megoldásra jutniuk a kérdéses esetekben.
A szakértő kijelentette: a probléma legtöbbször az, hogy ezek a központok nem tudnak megállapodni egymással, például arról, hogy ki viseli az elsődleges felelősséget.
Borítókép: Az Aquarius mentőhajó a máltai főváros, Valletta kikötőjébe érkezik (Fotó: MTI/EPA/Domenic Aquilina)
