Jól járt az MVM Pakssal

Hírek figyelo.hu

A Magyar Villamos Művek (MVM) csoport 21 társaságának többsége növelte tavaly az árbevételét és az adózott eredményét is, de volt a 2018-asnál kevésbé jól szereplő, sőt veszteséges cég is a közzétett adatok szerint írja keddi számában a Világgazdaság.

A legnagyobb, 744,2 milliárd forintos forgalma – 42 százalékos növekedéssel – a Magyar Földgázkereskedőnek keletkezett, miközben az adózott eredménye 3,4 milliárdra erősödött.

Elsősorban ez a társaság látja el gázzal a tavaly az MVM tulajdonába került Nemzeti Közműveket (NKM). Maga az NKM is egy nagy csoport, az egyetemes áram- és gázszolgáltatásért a leányvállalatai közül a 2019. július 1-jén létrejött NKM Energia felel. Az NKM Energia a fennállása első, csonka évében úgy tett szert 252,8 milliárd forint árbevételre, hogy ennek 96,1 százaléka az egyetemes szolgáltatásból származott, a többi a versenypiacról.

A lap szerint az évet 981 milliós veszteséggel zárta, miután az egyetemes szolgáltatás villamosenergia-szegmense négymilliárdos, a gázé 2,4 milliárdos mínuszt termelt, a versenypiac viszont hozta a pénzt.

Az NKM két „házhoz szállító” cége, az NKM Áramhálózati Kft. (volt Démász) 2,5 milliárdos, az NKM Földgázhálózati Kft. (volt Főgáz Földgázelosztási Kft.) pedig 1,6 milliárdos profitot mutatott fel. Igaz, mindkét érték jócskán elmarad a 2018-astól.

Több hasznot hozott az MVM csoport legfontosabb termelővállalata, a Paksi Atomerőmű. A társaság 188,8 milliárd forintos árbevételéhez 16,8 milliárdos nyereség társult, ez 2018-ban 173,3 milliárd és 15,3 milliárd volt. Szépen szerepelt két fűtőmű is: a miskolci Mifű nyereségessé vált, az Észak-Budai Fűtőerőmű pedig erősítette a számait. Az évek óta szintén már csak hőt termelő Vértesi Erőmű viszont az előző évi ötmilliárdos veszteségét majdnem megkétszerezte: 9,8 milliárdra növelte.

(Borítókép: 2017.04.11. MVM Paksi Atomerőmű. Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink