Jelentősen megnőtt az oltási hajlandóság

Hírek Figyelo.hu

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) már 18-dik hete méri a lakosság oltási hajlandóságát. Míg a felmérés első hetében, 2020 november 30-ával kezdődő héten a válaszadók kevesebb, mint 15 százaléka volt biztos benne, hogy beoltatná magát, a legfrissebb mérés szerint,

a március 29-ével kezdődő héten már a megkérdezettek közel 58 százaléka voksolt az oltások mellett, az adatsorba beleszámítanak már azok is, akik már megkapták legalább az első oltást

– írja a KSH.

A Világgazdaság beszámolója szerint

az utóbbi héten a válaszadók 20 százaléka volt elutasító az oltással kapcsolatban, szemben az első héten mért 36 százalékkal.

A felmérés 18. hetében az előző hetihez viszonyítva is jelentősen nőtt az oltási hajlandóság, a 17. héten a megkérdezettek 55,6 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy beoltatná-e magát. A mérés kezdetéhez (2020. november 30.–december 6.) képest közel négyszeresére emelkedett azok aránya, akik úgy gondolják, beoltatnák magukat, vagy már be is oltották őket. A bizonytalanok aránya ugyan egyre csökken, viszont továbbra is jelentős.

Az oltáshoz való hozzáállást leginkább – közel azonos arányban – a vakcina biztonságosságáról alkotott kép, valamint a járvány súlyossága, a megbetegedések, halálozások száma befolyásolja. A megkérdezettek 84 százalékát az oltással kapcsolatosan a sajtóban, médiában megjelenő hírek, 82 százalékát a kormányzati kommunikáció, 71 százalékát pedig a közösségi médiában megjelenő információk is befolyásolják.

A tanulmány szerint a 64 év felettiek (85 százalék) és a felsőfokú végzettségűek (81 százalék) tervezik leginkább, hogy beoltatják magukat. A fiatalok és az alacsonyabb végzettségűek a legelutasítóbbak a vakcinákkal kapcsolatban.

(Borítókép: Oltópont a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban 2021. április 7-én. (MTI/Varga György)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink