Bár a kedvezőtlen külső világgazdasági folyamatok még éreztetik a hatásukat, a kormány sikeresen stabilizálta az államháztartás egyensúlyát. Az idei évben meghozott intézkedésekkel a kormány több mint 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét. Az intézkedéseknek is köszönhetően a költségvetés szeptember végén 234,2 milliárd forint többlettel zárt, ami minden idők második legkedvezőbb szeptember havi mutatója – derült ki a Pénzügyminisztérium közleményéből
Szeptember végéig az államháztartás központi alrendszere 2 623,5 milliárd forint hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2 607,9 milliárd forint hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 186,8 milliárd forint többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 202,4 milliárd forint hiányt mutattak. Szeptemberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 234,2 milliárd forint többlettel zárt.
A kamatkiadásokra fordított kifizetések összege szeptember végéig 2 611,6 milliárd forint volt, amely 754,8 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésénél.
Továbbra is meghaladják az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 4 762,3 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1 994,7 milliárd forintot fordított a kormány szeptember végéig.
Az első kilenc hónapban 917,1 milliárd forint uniós projektekkel kapcsolatos bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások 1 152,0 milliárd forintot tettek ki. A bevételek kapcsán szintén kiemelendő, hogy az előző év azonos időszakához képest az adó- és járulékbevételek 9,7 százalékkal magasabban teljesültek.
A kormány elkötelezett az egyensúlyi mutatók javítása mellett és tartja a kitűzött 4,5 százalékos hiánycélt. A fenntartható növekedési pályára való visszatérés mellett a mutatót 2025-ben 3,7 százalékra, 2026-ra pedig 3 százalék alá csökkenti.
Borítókép: illusztráció/Fotó:PuzzlePix/Shutterstock/Varga Jozsef Zoltan