Jelentős támogatást kapnak az önkormányzatok

Hírek figyelo.hu

A kieső iparűzési adónak megfelelő összegű támogatást kapnak a 25 ezer fő alatti lélekszámú települések idén

a Magyar Közlönyben csütörtök este megjelent kormányrendelet szerint.

A jogosult települési önkormányzatoknak a támogatást két összegben folyósítják majd a központi költségvetésből, az első felét legkésőbb idén júniusban, a másik felét pedig októberben.

Tavaly decemberben döntött úgy a kormány, hogy a kis- és középvállalkozások által fizetendő helyi iparűzési adó 50 százalékát elengedi, amely összesen nagyjából 150 milliárd forint körül mozog.

Ez a kiesés jelentős hiányt okoz a települési önkormányzatoknak, amelyekre a járványhelyzet miatti védekezés még több feladat és hozzá kapcsolódó kiadás hárul.

(Borítókép: MNB logisztikai központ. 2017. 09. 05. (Vémi Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink