„Izrael háborúban áll” - Kitört a palesztin–izraeli háború

Hírek Figyelő-Világgzadaság
Szinte napra pontosan ötven évvel a jom kippuri háború kezdete után, szombat reggel a helyi erők szerint 2500 rakétát lőtt ki a Hamász Izraelre, miközben palesztin fegyveres alakulatok izraeli területekre törtek be. Válaszul az Izraeli Védelmi Erők bejelentette, hogy gázai célpontokat támad. Netanjahu szerint az ország háborúban áll.

„Izrael háborúban áll” – jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök az X-en közzétett videójában, miután szombat reggel fél 7 körül rakéták özöne zúdult minden előjel nélkül Izraelre, szinte napra pontosan 50 évvel a jom kippuri háború kezdete után.

Az izraeli katonai források szerint a támadást az izraeli blokád alatt álló déli Gázai övezetet hatalma alatt tartó palesztin Hamász szervezet indította, és több ponton fegyveresek lépték át a határt – jelentette a The New York Times. A rakéták a támadás első órájában észak felé oly távolra hatoltak, mint a Tel-Avivtól mintegy 10 kilométerre fekvő Risón Lecijón, illetve az izraeli nemzetközi repülőtér közelében levő Ramla.

A Hamász megerősítette, hogy megtámadta Izraelt az Al-Aksza Vihar hadművelet keretében.

Mohammed Deif, a szervezet katonai szárnyának főparancsnoka közleményt adott ki, amely szerint új műveletbe kezdett az iszlám egyik legszentebb helye, a jeruzsálemi történelmi óvárosban elhelyezkedő Al-Aksza-mecset felszabadítására, ahol az elmúlt hetekben az ünnepek miatt nőtt a zsidó látogatók száma, feszültséget okozva. Deif közölte: ez csak az első lépcsője a Hamász Izrael elleni megújított erőfeszítéseinek.

Deif kijelentette, hogy a palesztin fegyveres csoport 5000 rakétával ellenséges állásokat, repülőtereket és katonai állásokat vett célba.

Ha van fegyvered, vedd elő. Itt az idő, hogy használd. Gyere elő teherautókkal, autókkal, baltákkal. Ma kezdődik a legjobb és legtisztességesebb történelem

– szólította fel a palesztinokat. A közösségi oldalra feltöltött videók tanúsága szerint a mecsetekből is hallatszik a felhívás.

Izraeli Védelmi Erők: megtámadjuk a Hamászt Gázában, eddig 22-en haltak meg

A válaszcsapás sem maradt el, a hadiállapot kihirdetése után az Izraeli Védelmi Erők helyi idő szerint 10 óra előtt pár perccel bejelentette, hogy válaszul a reggeli támadásra, gázai célpontokat támad meg. Közben folyamatosan emelkedik a sérültek száma.

A háborúval kapcsolatos cikk teljes terjedelemben a Világgazdaság honlapján olvasható.

Egyelőre senki nem érti Izraelben, hogyan játszhatta ki a Közel-Kelet legkiterjedtebb titkosszolgálatát a Hamász. Szinte borítékolható, hogy a következő hetekben mindenki magyarázatot fog követelnierről itt lehet olvasni.

Szemtanúk és beszámolók – Magyarok az izraeli háborúban: „Tudtam, hogy valami történik, de ez minden képzeletet felülmúlt”

Szijjártó Péter életmentő felhívása az Izraelben élő magyarokhoz

 

Fotó: MAHMUD HAMS/AFP

Ezek is érdekelhetnek

További híreink