Ízig-vérig hazai startup nagybefektetés

Hírek
Duplán öröm a magyar alapítású Tresorit sikere: nem csupán a most bevont óriási összeg, a mintegy 3,8 milliárd forint (11,5 millió euró) miatt. Hanem azért is, mert döntően hazai irányítású, illetve magyar származású befektetők és kockázatitőke befektetési alapok adták össze a hatalmas összeget. Ilyenre még nem igazán volt példa ekkora befektetési összegnél.

Különleges sikert ért el pár órája a magyar alapítású Tresorit. Nem csupán mintegy 3,8 milliárd forintnyi második körös, úgynevezett Series B tőkét sikerült egy új, nagy befektetési körben összehoznia, hanem egyúttal lényegében kizárólag hazai, illetve régiós tőkealapok vettek részt ebben az igen jelentős tőkeinjekcióban.

Ekkora összeget kifejezetten technológiával, méghozzá szoftverfejlesztéssel foglalkozó magyar startup ritkán szed össze! (A Tresorit biztonságos, feltörhetetlen felhőtárhelyet, távoli szerver tárhelyet kínál.

Fontos, hogy tavaly és tavalyelőtt is csak néhány ekkora ügylet volt a magyar startup világban, de azoknál döntően a nemzetközi nagytőke pénzügyi befektetése vagy egy nagyobb piaci szereplő klasszikus vállalatfelvásárlása volt a háttérben. (Lásd a Netrisk, a Balasys, illetve részben a Barion vagy az AI Motive sikereit.)

Az ügylet tehát azért különleges, azért ad okot különös büszkeségre, mert megmutatta: óriási nemzetközi szakmai befektető vagy igazán globális tőkealap sem kell ahhoz, hogy egy ígéretes vállalkozás sokmilliárdos tőkét vonjon be, vagy mindenképpen nagy szakmai befektetőt találjon esetleg túl korai fázisban, túl „olcsón”. 

Nem mindegy ugyanis, hogy a tőkét egy cég mikor, honnan vonja be. A Tresorit mostani megerősödése pedig előre vetít egy még erősebb nemzetközi sikersztorit, ami ráadásul a régióból nő naggyá. A cég megoldását már ma is több mint 17.000 ügyfél használja világszerte, többek között az IT Services-T-Systems, az Erste Bank és a Vöröskereszt. A Tresorit folyamatosan bővülő budapesti irodája pedig több mint 80 főt foglalkoztat.

Nézzük akkor az ügylet pontos részleteit a teljesség kedvéért. A befektetői konzorciumot a 3TS Capital Partners vezette, amely eddig egy összesen mintegy 300 millió eurót kihelyező európai alap ugyan, de a mi régiónkra fókuszál és helyi vezetője, Kövér József révén (aki a Tresorit igazgatóságába is bekerült most) abszolút biztosítva látszik, hogy a cég jövőjéről történő döntés hazai kezekben marad. Az ügyletben jelentős részt vállalt a PortfoLion Regionális Magántőke Alap is, amely az OTP Csoport és az EXIM Bank közös befektetési alapja. De a befektetők közt volt például Andreas Kemi, a LogMeIn korai befektetője és a Scala Business Solutions társalapítója, valamint Anka Márton, a LogMeIn alapítója is. 

Mi is ez a döntően Magyarországról fejlődő, igaz a nemzetköziség jegyében svájci központtal bíró középvállalat? Valójában a gyorsan bővülő vállalati fájlmegosztó és szinkronizáló megoldások piacának globális kihívója. Saját fejlesztésű, szabadalommal védett technológiájuk a felhőbe küldött fájlokat még az eszközön, feltöltés előtt titkosítja, így a felhőben lévő szervereken a feltöltött adat csak titkosított formában található meg. Ezzel pedig kiküszöbölhető, hogy a tárolt adatokhoz a titkosítási kulcs nélkül bárki hozzáférjen. 

Míg a neves konkurensek, a Google Drive, az Apple iCloud, a Microsoft OneDrive vagy a Dropbox csak az adatátvitelt titkosítja – tehát a tárolt fájlok olvashatók a szervereken –, addig a Tresorit kliensoldali titkosítása ezt is megakadályozza. A rendszer annyira biztonságos, hogy még a Tresorit munkatársai sem tudnak hozzáférni a felhasználók által feltöltött dokumentumokhoz és fájlokhoz. Jelenleg a Tresorit több mint 17.000 ügyfelet szolgál ki világszerte, amelnyek jelentős része Észak-Amerikában és Nyugat-Európában, azon belül is a német nyelvű régióban összpontosul. A cég jelentős növekedésen ment  keresztül az első befektetési kör óta, az elmúlt három évben évről évre megtriplázta bevételeit. Az adatvisszaélésekkel szemben biztonságot nyújtó felhő-alapú megoldások iránt növekvő keresletre támaszkodva, a vállalat most tovább kívánja gyorsítani növekedési ütemét.

Egy közelmúltban megjelent Deloitte felmérés szerint informatikai kiadások kétharmada továbbra is hagyományos megoldásokba áramlik, míg csupán alig egyharmad megy a modern, felhőalapú szolgáltatások irányába. Számos vállalkozást biztonsági és adatvédelmi aggályok, mint például az EU új adatvédelmi rendeletének (GDPR) való megfelelés, tartják vissza attól, hogy a felhőben tárolják az adataikat. A végpontok közötti titkosítással garantált biztonság miatt egyre több vállalkozás választhatja és fogja is választani a Tresorit felhő-alapú megoldását – fejtette ki Lám István, a Tresorit alapítója és ügyvezetője.  Egyébként elindították a Tresorit Send-et, ami egy önálló fájlmegosztó termék béta verziója, és amely biztonságos és titkosított alternatívát kínál a megbízhatatlan fájmegosztó oldalak és e-mail csatolmányokkal szemben.
 

Borítókép: a Trezorit alapítói, Szebeni Szilveszter, Lám István, Szilágyi Györg

Ezek is érdekelhetnek

További híreink