A volt Jugoszlávia szétesése óta Horvátország talán az egyedüli olyan állam Európában, amelynek szinte az összes szomszédjával határproblémája van. Az üde kivétel Magyarország. A helyzet a horvát–szerb határszakaszon a legbonyolultabb; a két ország közötti viszályt tízezer hektárnyi termőföld és erdő hovatartozása okozza.
A horvát–szerb–magyar hármas határ közelében fekszik a vitatott terület: Kengyia (Kenđija), vagy ahogy a helyiek nevezik: Kengya.
Az egykor népes tanyavilágban mára már csak néhány, főleg magyar nemzetiségű család él. Az életüket megkeseríti, hogy maguk sem tudják, Horvátországban vagy Szerbiában laknak-e. A horvát parlament a minap újból foglalkozott az ügyükkel. Jankovics Róbert, a horvátországi magyarok parlamenti képviselője a külügyminiszterhez intézett interpellációt. Érdemi választ nemigen kapott, de legalább újból közbeszéd tárgyává tette a témát, a sajtó is foglalkozott vele.
A délszláv háborúból ugyan győztesen került ki Horvátország, kivívta függetlenségét, de a volt jugoszláv tagköztársaságokkal máig elvarratlan szálai vannak. Pont harminc éve, 1991-ben állította fel az Európai Közösség a Robert Badinter francia alkotmánybírósági elnök által vezetett testületet (Badinter-bizottság), amely számos véleményt fogalmazott meg a széteső Jugoszláviával kapcsolatban. Az egyik tétele szerint az önállóságukat kikiáltó országok megőrzik a volt tagköztársasági határokat. Ezt az álláspontot ismeri el jelenleg is a nemzetközi közösség nagy része.
Az első pillantásra korrektnek tűnő megállapítás viszont rengeteg fejfájást okozott azóta az utódállamoknak, főleg Horvátországnak.
Ahhoz, hogy jobban megértsük a helyzetet, vissza kell mennünk ezer évet a történelemben, egészen Szent István királyunkig, hiszen ő alakította ki a vármegyerendszert. A közigazgatási határokat nagyrészt megtartották a Trianon utáni jugoszláv államalakulatok is. A probléma abban rejlik, hogy a megyehatárokat – amelyek az egykori Baranya, Bács-Bodrog és Szerém vármegye között húzódtak – a Duna akkori folyása mentén húzták meg. Ám az évszázadok folyamán, illetve a folyó szabályozásával a meder több helyen is módosult, a közigazgatási határok viszont nem.
A Duna-meder változásának a következtében eltűntek az egykori meanderek (visszaforduló folyókanyarulatok), és tízezer hektárnyi föld vándorolt át az egyik partról a másikra, javarészt Horvátország kárára. Baranya és Szerém megyéből a tanyavilág, illetve termőföld- és erdőterület a Duna jobb partjáról a balra, Bács-Bodrogból pedig 900 hektárnyi szikes, homokos rész a horvát oldalra került át. Mivel híd nincs a közelben, szárazföldön egyik fél sem tudja megközelíteni a túlparti területeit. A Dunán pedig a szerbek elkezdték alkalmazni az általános nemzetközi jogi gyakorlatot, miszerint két ország határa a folyó fő sodorvonalán van. Ez persze nem tetszik a horvátoknak, mert elzárják őket az országnak egy bő tízezer hektáros területétől.
A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.
