A progresszió, a haladás és a feminista aktivizmusnak köszönhetően lezárult egy korszak a katolicizmus erős bástyájának tartott Írországban. Győzött az én testem, az én döntésem szellemisége, a női önrendelkezés, amelyre hivatkozva mostmár igény szerint is el lehet hajtani a nem kívánt magzatokat. Az abortusz az íreknél is a fogamzásgátlás egyik lehetséges és legalizált eszközévé vált, ahelyett, hogy megőrizték volna ezt a magasrendű gondolatot, és a megelőzésre és a felelős cselekvésre buzdították volna a társadalmat. Elfogadták inkább azokat az érveket, amelyek a kisszámú tragikus esetre hivatkoztak, ahol anyák haltak bele a magzat megtartásába. Persze jobb lenne egy olyan világban élni, ahol nem történnek tragédiák, de ez a népszavazás most nem efelé vette az irányt, hanem megnyitotta azt az ajtót, amelyen a magzatgyilkosság felirat áll.
Az ír társadalomban hosszas és parázs vita folyt az abortuszról, családtagok keveredtek kibékíthetetlen ellentétekbe. Az életvédők érveit elsöpörték, az igen mellett kampányoltak a feminista csoportok, meg azok a vegán állatvédők, akik erőszaktevőnek és gyilkosnak nevezik a húsevőket. Az meg már senkit sem lep meg, hogy ezek a csoportok gyakran élvezik Soros György támogatását.
Írország lett az első állam, ahol népszavazással lehetővé vált az igény szerinti abortusz a magzat 12 hetes koráig. Az ír katolikus egyház a korábbi hibáitól megszégyenülve elállt attól, hogy markánsan képviselje az élet védelmét. Ha az írek értenék, hogy a világ jelen állása szerint a leghaladóbb törvényüket dobták most el, akkor lehet, hogy másként döntöttek volna.
