Az amerikai tőkepiaci felügyelet 9 millió dollárra büntette meg az S&P Dow Jones Indicest egy látszólag apró hibáért, ami ráadásul három évvel ezelőtt történt. Kit érdekel mindez? Ennél sokkal nagyobb büntetések is röpködnek a tőkepiacok világában, bennfentes kereskedelemre nem találtak bizonyítékot. A történetnek azonban igenis nagy a súlya, mert azt jelzi,
hogy az indexszolgáltatók mennyire meghatározó részei lettek a piacnak.
Pillanatfelvétel helyett
Amikor Charles Dow 1884-ben megalkotta a mára híressé vált indexcsalád első elemét, a Dow Jones Transportation Average-t, annak kosarában csupán kilenc vasúttársaság, egy gőzhajózási vállalat, valamint a Western Union szerepelt.
A tőzsdeindexek modern kora 1957-ben kezdődött el, amikor a Standard and Poor’s elkezdte folyamatosan publikálni az első, számítógép által kalkulált tőzsdei mutatót. Az azóta eltelt évtizedekben az indexszolgáltatási szektor szinte felrobbant, mára olyan nagy szereplők dominálják a piacot, mint az S&P Global, az MSCI és az FTSE Russell. Hármójuk piaci részesedése 70 százalék fölött van a részvénypiacon. A kötvényeknél a Barclays dominál, indexei a kötvényalapú ETF-ek nagyjából felét fedik le.
A tőzsdeindexek mára puszta pillanatfelvételek helyett sokkal többé váltak a piacok állapotáról. Ennek hátterében a passzív befektetési stratégiák térnyerése áll, megszámlálhatatlan befektetési alap játssza azt, hogy megveszi egy adott index kosarába tartozó cégek részvényeit, az index súlyozásának megfelelően. Nagy hálóval halásznak, és ha mást nem is, de a benchmarkindexet biztosan hozzák ezzel a stratégiával. Globálisan nagyjából 15 ezer milliárd dollárt kezelnek ezek az alapok, az indexekre pedig határidős kontraktusokat is lehet kötni. Vagyis az, ami kezdetben egy egyszerű jelzés volt a tőzsdei helyzetről,
mára egy egész iparág alapjává, igazodási pontjává vált.
Az indexek egyfelől szigorú szabályok alapján összeállított, nagy pontossággal számolt mutatók, másfelől lehetetlen kihagyni belőlük a szubjektív elemeket. A szolgáltatók ugyanis maguk döntik el, hogy milyen szabályok alapján állítják össze a mutatók kosarát és hogyan számolják azt. Az amerikai tőkepiaci felügyelet tavaly megbírságolta az S&P egyik alkalmazottját, aki törvénytelenül játszott meg egy ilyen kosárváltoztatást, tudta, hogy egy indexből melyik részvény esik ki és melyik kerül be a helyére. Ezzel 900 ezer dollárt keresett, hiszen pontosan tudta, hogy az indexkövető alapok bevásárolnak majd a papírból.
Az indexszolgáltatók így jelenetős piaci szereplők lettek, ám ezt a szabályozás nem követi le. Ben Johnson, a Morningstar, az adatszolgáltatási piac egyik nagyágyújának igazgatója szerint az indexszolgáltatók gyakorlatilag maguk is eszközkezelők lettek, és erre a felügyeleteknek is figyelniük kellene. Az amerikai felügyelet, a SEC adatszolgáltatókként kezeli őket, de ez a funkció-juk csak az olyan nagy, széles kört felölelő indexeknél áll, mint az S&P 500 vagy az FTSE 100.
Politikai tényezők
A szolgáltatóknál politikai problémák is mutatkoznak. Marc Rubio amerikai republikánus szenátor például 2019 nyarán nyilvános levelet írt az MSCI-nek, azzal vádolva őket, hogy kockára teszik az amerikai nyugdíjalapok befektetéseit és támogatják azt, hogy Peking megsérti az emberi jogokat. A dolog hátterében az áll, hogy az MSCI 2018-ban határozott arról, hogy néhány kínai részvényt felvesz a benchmarkjaiba, amelyek közül különösen fontos az MSCI Emerging Markets index (EM). A társaság a mutatóban fokozatosan növelte a távol-keleti papírok arányát, ami ma megközelíti az 5 százalékot. A döntést nehéz megkérdőjelezni, hiszen jó néhány kínai vállalat nemhogy a feltörekvő piacokon, de globálisan is meghatározó szereplővé vált. Az EM ugyanakkor becslések szerint nagyjából 2 000 milliárd dollár értékű kezelt vagyon számára számít benchmarknak, és ebben természetesen több amerikai nyugdíjalap tőkéje is benne van.
Az indexkövető alapok által kezelt vagyon 2020 eleje táján lépte át globálisan a 10 ezer milliárd dolláros álomhatárt,
népszerűségük a 2008-as pénzügyi válságot követően nőtt meg ugrásszerűen. Lehetnek egyszerű, hagyományos vagy tőzsdére bevezetett alapok (ETF) is, a legnagyobb előnyük azonban az, hogy olcsók, hiszen nem áll mögöttük aktív befektetési politika, nincs szükség elemzők, portfóliómenedzserek légióira.
A stratégia sikeresnek tűnik, 2019-ben az amerikai nagyvállalati részvényekbe fektető alapok mindössze 28 százaléka hozott jobb hozamot a nagy benchmarkoknál. Az elmúlt évtized átlagában ez az arány csupán 11 százalék – derül ki a Bank of America elemzéséből.
Lufi vagy nem lufi
Az ETF-ek népszerűsége főleg az alacsony költségekben rejlik, volumenük 2009 vége óta több mint a hatszorosára nőtt. Az utóbbi években pedig egyre több kötvényalapú ETF is megjelent. A kötvénypiacra általában azt szokás mondani, hogy kevésbé hatékony, mint a részvénypiac, egy ügyes portfóliómenedzser könnyebben képes jobb hozamokat hozni, mint az átlag. Az S&P egyik elemzése szerint azonban hosszú távon itt is a benchmarkok a jobbak,
így immár jó néhány aktív alapkezelő portfóliójában is nagy szerepe van ezeknek az instrumentumoknak.
Az indexek így már régóta nem csupán a piacok állapotát mutatják, hanem alakítják is azokat. A szigorúbb szabályozást sürgetők szerint hozzájárulnak az eszközárbuborékok – tőkepiaci lufik – kialakulásához is. Ha automatikusan megveszed az indexet, akkor ezzel a legmagasabb, adott esetben túlértékelt részvényeket is megveszed, és ezzel hozzájárulsz ahhoz, hogy azok még inkább túlértékeltek legyenek – érvelnek. A szolgáltatók persze tiltakoznak, mondván az 1929-es és például az 1999-es buborékok hátterében sem az indexek álltak, sőt, az 1637-es holland tulipánlufit sem az indexek fújták nagyra.
A cikk a Figyelő hetilap június 3-iki számában került publikálásra.
(Borítókép: Brendan McDermid, Reuters)
