Talán nem érdemes sokat beszélni róla, hogy a rendszerváltás előtt milyen volt a kultúrpolitika. A pártállam adott, cserébe elvárt, volt hogy támogatott, sokszor tűrt, több esetben pedig tiltott. Kommunisták sajátossága ez, akárcsak a felelőtlen hitelfelvétel, gondoljunk csak Kádár János fémjelezte időkre. Örökösei továbbvitték a fáklyát, a Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai országellenes csatársor politikája következtében az ország a csőd közelében táncolt.
Ennek levét a kultúrpolitika, a kulturális beruházások és támogatások itták meg. Szőcs Géza, egykori kulturális államtitkár, aki 2010-től kezdve két éven át töltötte be ezt a pozíciót, mesélt ezekről az időkről. A második Orbán-kormány egy üres pénztárcát talált a választás után. Elnézést, tele volt, adósságjegyekkel. S amikor a számlát ki kell fizetni, ezenfelül az ember éhes, akkor nincs pénze színházjegyre.Így a kezdeti szakaszokban, a magyar balliberális kormányok áldásos tevékenységének következtében kevesebb forrást tudott biztosítani a Fidesz-KDNP a kultúra, a színházak és a művészeti élet számára.
L. Simon László és Hoppál Péter már kedvezőbb pozíciókban találták magukat. Hála a konzervatív kormány erőfeszítéseinek, a gazdaság stabilizálódott, de így is meg kellett tartani a fontolva haladás elvét, hiszen a gazdaság törékeny egy rendszer.
Hoppál szerint szitokszóvá tették az identitást a globális térben. Emlékszem, gyermekkoromban ennél csúnyább dolgok számítottak káromkodásnak, de a liberális véleménydiktatúra még ezt is felülírta. Az identitás mint szitokszó? Aki számára ez meghökkentő, az jár a jó úton. Nyilván a balliberális pártok, akarom írni, a civilszervezetek és média mögé bújt balliberális pártok ezt szeretnék elérni: ne legyen identitásunk. Ne legyünk magyarok, ne legyünk keresztények, ne legyen keret és kapaszkodó az életünkben a család és a nemzet. Mintha emlékeztetne ez valamiféle vörös csillagos ideológiára. Nyugaton, vagy ahogy a „függetlenobjektív” média szokta aposztrofálni, a Fejlett Nyugaton az embereknek egyre kevésbé van identitásuk. Így szolga módjára engedik, bizonyos pénzügyi elitek érdekeinek megfelelően megváltoztatni az életmódjukat, kultúrájukat és behódolni az iszlám és a gendersemlegesség – egyébiránt egymást ütő – eszméinek. Nekünk, ahogy Hoppál is mondta, meg kell erősítenünk az identitásunkat, amire a legjobb eszköz a kultúrpolitika.
L. Simon László kifejtette: a világ változik, s ehhez nekünk is változni kell. A fiatalokat is meg kell szólítanunk, meg kell ismertetni velük Kodályt és Bartókot, de változtatni kell a kommunikációs csatornákon. Emellett kitért, hogy meg kell erősödni a magánmecenatúrának is. Mit is jelent ez?
A fiatalokat meg kell szólítani a konzervatív oldalnak. Ehhez nyitni kell a digitalizáció felé is, és trendivé kell tenni a hagyományokat és a kereszténységet. A feladat nemes, de nem egyszerű. Emellett a balliberálisok által lenézett romákat és a vidék Magyarországát is kultúrafogyasztóvá kell tennünk. Nekünk, konzervatívoknak hátra kell hagynunk a balliberális elit politikáját, hogy a kultúra Budapesten él. Minden megyeszékhelyen van színházunk; Arany János, Ady Endre, Márai Sándor és még sorolhatnánk, mind-mind a vidék szülöttei. Tegyük magaskultúra fogyasztóvá az egész magyar társadalmat. Rángassuk el a Való Világ elől az embereket. A Virtuózok és a Fölszállott a páva című adások nézettségi adatai már biztatóak. Nem úgy az országban sivalkodó, a média feletti uralkodásukat elvesztő balosok helyzete.
Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára kifejtette: a kereszténydemokrácia nem azt jelenti, hogy nem támogatunk olyan szerzőket, művészeket és előadásokat, ami nem tetszik nekünk. Egy konzervatív kormányzat minden értéket teremtő munkát támogat és patronál, akkor is, ha ez nem felel meg az ő ízlésének.
Régen, még amikor a liberalizmus nem egy elvetemült és torzult ideológia volt, a liberális emberek az életüket adták volna azért, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, még akkor is, ha ez nem tetszik nekik.
Mára a liberálisok csak a kereszténység és a nemzet ellen tudnak sivalkodni. Állami támogatásból.
Borítókép: Szőcs Géza miniszterelnöki megbízott, Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, L. Simon László és Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselők, valamint Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár (b-j) az Örökség Kultúrpolitikai Intézet kerekasztal-beszélgetésén, amelyet a 2010 utáni Orbán-kormányok kultúrpolitikájáról tartottak a múzeumban 2018. június 21-én. MTI/Soós Lajos
