Idén nem esett hosszú hétvégére március 15-e

Hírek Tóth Balázs
Budapest mellett Eger, Pécs, Hévíz és Szeged részesült a legnagyobb arányban a Szallas.hu-n leadott foglalásokból az első negyedévben. A teljesült foglalások száma közel 12 százalékkal elmaradt a tavalyihoz képest, igaz, most nem is volt hosszú hétvége ebben az időszakban. A foglalások bruttó összértéke ennek ellenére 6,5 százalékkal nőtt.

A Szallas.hu első negyedéves eredményeiből kiderült, hogy az ebben az időszakban leutazott belföldi foglalások elmaradnak a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. „11,8 százalékos csökkenést látunk„– mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. Jelezte: azt is hozzá kell tenni, hogy tavaly március 15-e hosszú hétvégére esett, ráadásul négynapos volt. Ezzel szemben idén a húsvéti hosszú hétvége pezsdítette fel a belföldi turizmust, de ez már a második negyedévre esett”. A Szallas.hu bruttó szobaár bevétele azonban így is 6,5 százalékkal nőtt ebben az időszakban 2022 első negyedévéhez képest. Egy személy egy éjszakáért átlagosan 14 ezer forintot fizetett, ami 21,9 százalékos drágulást jelent. Inkább a rövidebb utazásokra volt nagyobb arányban igény, az átlagos foglalás 1,9 éjszaka volt, míg az átlagos létszám foglalásonként 2,5 főt ért el. A foglalások 40 százaléka hotelbe szólt, negyede apartmanba, 15 százaléka panzióba, 17 százaléka vendégházba és 4 százaléka pedig egyéb típusú szálláshelyre. Tízből négy vendég wellness-szállást foglalt. Sokan választották a fürdőzést és a várlátogatást. „Gyula, Hévíz, Hajdúszoboszló és Zalakaros fürdőit tömegek keresték fel” – mondta Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletág vezetője. „Emellett az egri vár, a visegrádi fellegvár és a Festetics-kastély is népszerű célpont volt.” Budapest, Eger és Pécs lettek a dobogósok, ezekre a településekre érkezett a legtöbb vendég a Szallas.hu segítségével. Hévíz, Szeged, Gyula, Hajdúszoboszló, Siófok, Debrecen és Zalakaros kerültek még fel a legvonzóbb települések listájára a foglalási darabszám alapján. Minden ötödik foglalás Észak-Magyarországra szólt, 17 százalék a fővárosba és vonzáskörzetébe, 13 százalék a Nyugat-Dunántúlra és 11,9 százalék a Balatonra. Utánuk a sorban a Dél-Alföld (a foglalások 11,6 százalékával), az Észak-Alföld (10,1 százalékkal), a Dél-Dunántúl (9,5 százalékkal), a Közép-Dunántúl (6,9 százalékkal) következik a nagyobb turisztikai régiók közül.

Fotó: Shutterstock

Mi várható a második negyedévben

A beérkező foglalások már jobban hasonlítanak a 2019-es, pandémia előtti időszakra. A frekventált dátumokra, mint a hosszú hétvégék, iskolai szünetek, a vendégek már jóval előbb lefoglalták a szállást, mint a COVID alatt. „A húsvéti hosszú hétvégére is előbb megindult a foglalás, mint az előző évben, sokáig magasabb szinten álltunk – mondta Kelemen Lili. A lezárt időszakot látva most 15,5 százalékos elmaradást látunk 2022 húsvétjához képest a foglalások számában, értékében viszont közel 2 százalékos lett a növekedés”. Nyárig még két hosszú hétvége is jön. „Tavaly a május elseje ugyan vasárnapra esett, így nem volt hosszú hétvége, idén viszont az lesz „– mondta Kelemen Lili, hozzátéve, a mostani állás szerint május 1-re már valamivel több foglalásuk van, mint a május végi, pünkösdi hosszú hétvégére. Utóbbi viszont már összehasonlítható a tavalyival, időarányosan most 88 százalékkal több az előfoglalás. A nyári vakációról pedig 29 százalékkal többen gondoskodtak már az előfoglalások időarányos összehasonlítása szerint – jegyezte meg Kelemen Lili.

Borítókép: illusztráció/ Fotó: Isza Ferenc/AFP

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink