Huszonötmilliárdos támogatás a falusi cégeknek

Hírek Figyelo.hu

Az ötezer fő alatti falvak vállalkozásai egyenként 2–10 millió forint összegű beruházási támogatásra pályázhatnak 25 milliárd forint keretösszegben a koronavírus okozta válság utáni újraindulás megsegítésére – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Az uniós hátterű pályázatra azok a legfeljebb tíz főt foglalkoztató vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek legalább egy üzleti évet lezártak már.

A kormány a mikrovállalkozásokat azon keresztül is segíti, hogy a pályázás költségeit is el tudják számolni a cégek

– jegyezte meg György László.

Bármilyen területen működő vállalkozás igényelheti a támogatást, legyen szó új eszközök beszerzésére vállalkozó fodrászszalonról, helyi vendéglőről vagy kis csapágyüzemről

– mondta, hozzátéve: az állam a beruházási költségek 70 százalékát biztosítja.

György László szerint a kistelepülések mikrovállalkozásait különösen nehezen tudja elérni a vállalkozásfejlesztési intézményrendszer. Az államtitkár szerint amennyiben sikeres lesz a program, és második, illetve harmadik fázisra is sor kerül, 10–15 ezer cég juthat beruházási támogatáshoz.

(Borítókép: 2020.09.08 Eger. KKV Konzultáció a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. képen: Dr. György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. (Huszár Márk, Heves Megyei Hírlap)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink