Minden idők egyik legsikeresebb politikai terméke az identitáspolitika. Különböző kisebbségeket megszólítani, meggyőzni őket arról, hogy milyen rossz nekik, felhergelni őket azzal, hogy minden rosszról ráadásul a többségi társadalom tehet – jó ideje működő recept. Ez mentette meg például az amerikai Demokrata Pártot is az eljelentéktelenedéstől, miután a Reagan-évek prosperitása óriási gazdasági-társadalmi felemelkedést hozott az alsóbb rétegek számára is. Nem csak a kapitalizmussal szembeni kommunista küzdelem vált értelmetlenné, okafogyottá, hanem a vehemens dolgozói érdekképviselet alól is eltűnt a talaj. A baloldal korábbi szavazóbázisa megszűnt, illetve átpártolt az őt valóban feljebb emelő republikánusokhoz. Új szavazókat kellett (és sikerült is) találni. A politikai téren korábban meglehetősen inaktív négerek (tudom, tudom, afroamerikainak kell mondani, a magyarban azonban egyáltalán nincs degradáló felhangja a „néger” szónak), az egyre nagyobb számban bevándorló latínók is komoly támogatói potenciált, bázist jelentettek. Ha ehhez aztán hozzávesszük minden további, vélt vagy valós kisebbség, hátrányos helyzetű csoport feltüzelését, akkor még akár többséget is lehet szerezni. Az ilyen legendákkal, mint a női bérszakadék (amiről Veszprémy Bernát László a minap kiválóan megírta, hogy abban a formában, ahogy ma előadják, pont annyira valóságos, mint az unikornisok vagy az orkok), vagy különböző, a verbalitás szintjén létező, de a gyakorlatban marginális jelenségek (homofóbia, antiszemitizmus, stb.) felnagyításával, sőt, újabb problémák, sérelmek generálásával, korábban nem is létező identitások képzésével (transzneműség, genderizmus, stb.) kiválóan fel lehet paprikázni különböző csoportokat, permanens félelmet lehet bennük kelteni, majd pedig a védelmező szerepében fellépve meg lehet szerezni a szavazataikat. A baloldal évtizedek óta űzi ezt a mesterséget.
Az identitáspolitika olyannyira sikeres, hogy rendre képes felülkerekedni a józan ésszel szemben is. A jobboldaltól rettegni kell, mert a vesztünkre tör; mert homofób, mert antiszemita, mert kirekesztő, mert nőgyűlölő, mert elnyomó, stb., stb. A zsidóság esetében különösen sikeres tud lenni a rettegtetés; vannak ugyanis olyan valós, történelmi sérelmek, amelyek tovább éltetése az identitás megőrzésének egyik fő oszlopa is. (Erről Puzsér beszélt nemrég meglehetősen bátran, tabukat döngetve, a „Sznobjektív” című műsorában, ahol a tíz legpusztítóbb kulturális minta között, többek között a Fekete Péntek, az Éjjel-nappal Budapest és a Gyűrűk Ura társaságában ott szerepel a holokausztsérültség átörökítése is.) Olyan emberekben sikerült a rettegést permanenssé tenni, akik kifejezetten a társadalom felső rétegéhez tartoznak, jómódban élnek, életükben semmilyen különösebb nehézséggel nem kellett soha megküzdeniük, lassan már két generáció óta. Az időközben nagyon is kapitalistává lett baloldal és a rá szavazók közötti ordító diszharmóniát a mesterségesen fenntartott rettegés és gyűlölködés, és a mindezt professzionális szinten űző identitás-politika oldja fel, pontosabban inkább rejti el.
A zsidóság – jogos és valós – történelmi sérelmei, a velük szemben elkövetett – valóban megbocsáthatatlan – bűnök folyamatosan velünk vannak a közéletben, mint valamiféle homeopátiás szer, aminek már rég nincs hatóanyaga, de elhisszük róla, hogy a „rezgését” a víz még mindig közvetíti. Az antiszemitizmust mint fenyegető veszélyt lebegteti folyton a baloldal az erre fogékonyak felett. Eközben ugyanez a baloldal folyamatosan támadja Izraelt, rendre síkra száll az izraelieket időnként késekkel, időnként rakétákkal megtámadó palesztinok mellett, és megállapodást köt az Izrael állam elpusztításának célját a nemzetközi színtéren, politikai nyilatkozatokban is nyíltan deklaráló Iránnal. És legújabban dédelgeti, nagyvonalúan „menekültnek” nevezi a muszlim világból érkező migránsokat, akik már nem is csak gazdasági céllal érkeznek Európába, hanem sok esetben szintén nyíltan deklarálva hódító céljaikat, Európa iszlamizálását.
Miközben tehát az európai – ne tagadjuk, valóban létező, de a Douglas Adams-i szófordulattal élve jobbára ártalmatlan – antiszemitizmustól rettegni kell, addig az Ázsiából, Afrikából érkező valós, fizikai antiszemitizmust, amelyik ténylegesen zsinagógákat gyújt fel Franciaországban, több generáció óta ott élő helyi zsidó lakosokat űz el Svédországból, stb., figyelmen kívül lehet hagyni. Sőt, lehetőleg még importáljunk is milliós nagyságrendben további olyan tömegeket, akik számára viszont épp a zsidók gyűlölete az egyik legfontosabb identitásképző, nem csak a vallás szintjén, hanem a zsigereikben is. De ez az ön- és közveszélyes ellentmondás nem számít, nevezzük továbbra is idegengyűlölőnek azt a jobboldalt, amelyik fel meri emelni a hangját a bevándorlókkal szemben. Azt a jobboldalt, amelyik szoros barátságot ápol Izraellel, azzal az Izraellel, amely évtizedek óta a frontvonalban vívja harcát, egész Európa érdekében, a muszlim hódítással szemben. Minden racionalitást felülírnak tehát a rögzült viselkedésminták, az identitáspolitika, a jobboldallal szemben fenntartott zsigeri gyűlölet. Miközben épp a jobboldal migrációt korlátozó politikája az, ami képes lehet megvédeni a zsidóságot is azoktól, akik valóban az életére törnek. Na, akik ezt továbbra sem értik, akik továbbra is vevők a korábbi szlogenekre, az identitáspolitika hamis narratíváira, ők a buta zsidók. Szó nincs róla, hogy a zsidók buták lennének, mielőtt egy újabb zseni ezen írás kapcsán is előhúzza a megszokott, ostoba antiszemita-kártyát. Sőt, ellenkezőleg. Vannak okos zsidók is, és talán egyre többen, és egyre bátrabban meg is mernek szólalni. Nincs azonban könnyű dolguk. Amikor az identitáspolitikában, a baloldal manipulációs tevékenységében évtizedek óta jelentős szerepet vállaló Konrád György is rájött arra, hogy itt most egy valós veszély jelent meg a zsidóság számára, és azt merészelte mondani, hogy egyetért Orbán Viktor migrációs politikájával, még az ő pozíciója is megingott, és ahogy Vésey Kovács László is remekül megjegyezte a minap írt cikkében, még neki is hosszú canossát kellett járnia, hogy az „övéi” ki ne taszítsák.
Vannak tehát okos zsidók és hülye zsidók. Ahogy a keresztények, a filozófusok, az újságírók, a tanárok, a suszterek, a melegek, a bélyeggyűjtők, a Star Trek rajongók, a vegetáriánusok stb. között is vannak hülyék is, meg okosak is. Vannak, akik látják a valóságot, és elfogulatlanul, tényleges és jól felfogott érdekeik mentén képesek gondolkodni, döntéseket hozni. És vannak, akik lehetnek bármily tanultak is, lobogtathatják a végzettségüket bizonyító papírokat, de abba a kategóriába esnek, amit a libanoni származású amerikai író-üzletember-professzor Nassim Taleb nagyon találóan úgy nevez: IYI – Intellectual Yet Idiot. És amit mi mostantól itthon is nevezhetünk így: ÉDI. Értelmségi, De Idióta.
Borítókép: illusztráció
