Ha szétnézünk Európa politikai térképén, alig találunk hatalomban lévő szociáldemokrata – balközép pártot. Portugáliában nagy a szocialisták támogatottsága. Svédországban a szocdemek többnyire 30 százalék alatti támogatottsággal kisebbségben kormányoznak, koalícióban a zöldekkel. A Luxemburgi Szocialista Munkás Párt egy jobbközép koalíció tagja. Máltán, a legkisebb uniós tagországban ugyan a Munkáspárt kormányoz, de társadalmi támogatottsága meglehetősen csekély. Főleg azt követően, hogy októberben egy bombamerényletben elhunyt egy tényfeltáró újságíró, aki Joseph Muscat miniszterelnök és szövetségesei korrupciós ügyeiről írt.
Olaszország az egyetlen nagy európai állam, amelynek balközép kormánya van. A Partito Democratico azonban a közelmúltban tartott szicíliai regionális voksoláson súlyos vereséget szenvedett. A győztes egy jobbközép koalíció lett, amelynek a korábbi miniszterelnök, Silvio Berlusconi pártja is tagja. Általános választásokat jövő tavasszal tartank az országban.
A volt kommunista országokban a balközép pártokat a gyors vezetőcserék és a középpártokkal, esetleg a szélsőjobbal alkotott koalíciók jellemzik. A észt szociáldemokraták például egy jobbközép koalíció részeként kormányoznak. A román szocdemek saját miniszterelnöküket, Sorin Grindeanut és pár más minisztert is megbuktattak, miután azok megpróbálták dekriminalizálni a korrupció egyes formáit. Szlovákiában az életben maradásért folyik a küzdelem, miután a balközép párt elvesztettte parlamenti többségét a 2016-os választásokon, s azóta egy válságoktól tépett koalícióban próbál meg hatalmon maradni.
Ausztriában, Horvátországban, Cipruson, Csehországban, Dániában, Finnországban, Németországban, Lettországban és Litvániában a szociáldemokraták, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Írországban és Norvégiában a munkáspártok, Bulgáriában, Franciaországban és Magyarországon a szocialisák, míg Spanyolországban a szocialista munkáspárt egyre nehezebben találja meg szavazóit. A francia szocialisták, a görög PASOK és a Holland Munkáspárt támogatottsága egyszámjegyű, tényleg a túlélésért küzdenek.
A szélsőjobboldali, radikális pártok támogatottsága viszont meredeken emelkedik. A német szövetségi választásokon az Alternative für Deutschland sikere volt a meglepetés, a jobbközép CDU/CSU koalíció viszont szenvedett. Náluk is rosszabbul szerepelt azonban a szociáldemokrata SPD, épp csak elérték a 20 százalékot, ami számukra történelmi mélypont. Az SPD, amely a világ egyik leghomogénebb, legerősebb, legjobban beágyazott balközép pártja (volt), nagy mennyiségben vesztett szavazókat a baloldali populista Linke és az AfD javára.
A második világháború befejeződése után a szociáldemokrata pártok alkut kínáltak a kapitalizmusnak. E szerint az állam legyen felelős a közösségi javakért, az oktatásért, a szervezett munkásságot illesse meg alkupozíció. A többségében ki nem mondott megállapodások alapján ezekért cserébe a szociáldemokrata mozgalmak, a szakszervezetek “szállították” a szavazókat a politikának. Aztán ahogy múltak az évtizedek, az alku a szocdemek részéről egyre puhult. A kapitalizmussal oly sokáig szembenálló baloldaliság egyszerre elkezdett korábbi ellenfelétől függeni.
A brit, a francia, a német és az olasz baloldali pártok eltávolodtak korábbi elköteleződéseiktől. Immár nem cél az államosítás, a közkiadások növelése, az osztályharc megvívása. Alkalmazkodtak a kapitalizmushoz, a globalizációhoz. Ez történt az Egyesült Államokban a demokratákkal Bill Clinton alatt, és az 1990-es években az SPD-vel Gerhard Schröder kancellársága idején. A kapitalizmus elemeit adoptálta a “harmadik utas” brit Munkáspárt is.
Ahogy a globalizáció haladt előre, a szociáldemokraták azt gondolták, hogy versengeniük kell a jobboldali kormányokkal a vonzó, nagy kaliberű beruházásokban, a vállalkozások támogatásában. A nemzeti piacok védelmének feladása – ami együtt járt a globalizációval és a bel- és külföldi verseny éleződésével – oda vezetett, hogy a szervezett munkásosztály (kivéve talán a közszolgálatban állókat) elvesztette állását, kizsigereltté vált, a jóléti állam modellje veszélybe került.
A szociáldemokrácia egykor sikeresen képviselte a munkásosztályt és vonzó lehetőséget kínált a középosztály jelentős részének is. A globalizáció nyomán azonban egyre inkább attól függött, hogy milyen erősen képes hatni a nemzeti vállalatokra és a kormányzatra. A szakszervezeti mozgalom ereje elveszett, amikor a multikkal szembesült. A szocdemek és a liberálisok számára a másik nagy csapás a bevándorlókkal összefüggő terrorizmus újbóli megjelenése volt – különösen Franciaországban.
A brit balközép a 2000-es évek közepén, a svéd 2015-2016-ban egyre liberálisabbá vált a bevándorlással kapcsolatban. Mára kénytelenek voltak ebből jócskán visszavenni, viszont szavazóbázisuk jó része el is illant. Ivan Krastevj bolgár filozófus írja: “a menekültválság drámai módon megváltoztatta a demokratikus politika természetét nemzeti szinten. A szavazók lázadása a meritokratikus elit ellen fordult”. A munkásosztály és az alsó-középosztály különösen erősen képviselteti magát ezekben a “lázadó” szavazatokban.
A megszorításokért, a jövedelmi egyenlőtlenségek szélesedéséért, a munkanélküliség növekedéséért egyre inkább a globális kapitalizmust teszik felelőssé a szavazók. A hagyományos szélsőjobb pártjai érzékelhetik, hogy a globalizációval elégedetlen tömegek, főleg a fiatalok egyre jobban fordulnak el tőlük, hiszen nem sokban különbözőnek látják őket a jobbközép pártoktól. Kevésbé militáns és agresszív alternatívákat keresnek. Így növekszik a Jeremy Corby által vezetett brit Munkáspárt, vagy a Jean-Luc Mélenchon-féle France Insoumise támogatottsága. A migrációtól és a terrorizmustól félő szavazók számára viszont az új-szélsőséges pártok, például a Svéd Demokraták, a német AfD vagy a francia Nemzeti Front kínál vonzó alternatívát. Utóbbi az elnökválasztáson 34 százalékos sikert könyvelhetett el.
Így a szociáldemokraták meggyengülése folytatódik. Az áramlat elvesztette tápláló forrásait és egyelőre nem találja a helyét a 21. századi politikában.
