A magyar Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások emléknapjává a mai évfordulót, november 25-ét. Ez volt az a nap 1953-ban, amikor visszaérkezett Magyarországra a háború után elhurcolt 800 ezer, többnyire civil lakos közül a Gulag-táborokba deportált túlélők első csoportja. A Szovjetunióba hurcolt 800 ezer fős tömegből mintegy 300 ezer magyar tért vissza. A túlélők nagyobb része már 1949-re hazatért, ám az úgynevezett politikai elítélteket még ekkor sem engedték el. Mi több, számukra 1949-ben újabb táborokat hoztak létre. Mintegy 85 ezer magyar foglyot csoportosítottak át ezekbe a koncentrációs táborokba, s ezt a megpróbáltatást közülük már csak 5-6 ezren élték túl. Az ő csoportjaikat engedték haza 1953-ban.
Vjacseszlav Molotov, a Szovjetunió külügyi népbiztosa azt írta Sir A. C. Kerrhez, a moszkvai brit nagykövethez intézett levelében: „A szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott, a felelősséget nemcsak a magyar kormánynak kell viselni, hanem kisebb vagy nagyobb mértékben a magyar népnek is.” Sorait szövetségeseinek hallgatása, így a magyar nép elleni genocídiumba történő, bűnös beleegyezése követte.
A reménytelen túlerővel szemben magát hősiesen, hosszú hónapokon át tartó Budapest különösen megsínylette a bosszúszomjas hadak tombolását. A főváros utcáin szinte minden járókelőt kifosztó (legalább a karórákat elszedve) és szinte minden magánlakásban fegyveres rablást, sokszor nők elleni erőszakot is végrehajtó martalócok rendszerint a Keleti pályaudvar előtt, a Baross téren gyűjtötték össze a találomra, tizenéves gyermektől az aggastyánig összefogdosott, illetve cinikus félrevezetéssel „málenkij robotra” toborzott vagy kényszerített lakosokat. Innen hajtották végig foglyaikat a Kerepesi út-Sashalom-Mátyásföld-Cinkota-Kistarcsa-Gödöllő útvonalon. Kistarcsán és Gödöllőn voltak a legnagyobb gyűjtőtáborok. A Magyar Királyság területén mintegy 80 ilyen tábor működött, ezek közül tíz helyen (Baja, Debrecen, Gödöllő, Jászberény, Székesfehérvár, Vác, Kecskemét, Cegléd, Szeged, Gyula) 20 ezernél több foglyot őriztek.
A Gulagok történetéhez tartozik a háborús években a Magyar Királyság területéhez visszacsatolt területeken végrehajtott genocídiumok, sorozata is. A Vörös Hadsereg 1944. augusztus 26-án lépett Magyarország területére az Úz völgyében. Ugyanezen hónap végén már megkezdődött a polgári lakosság tömeges elhurcolása a Csíki-medencében. A Kárpátalját megszálló 4. Ukrán Front Katonai Tanácsának november 13-ai hírhedt, 0036. számú szigorúan titkos parancsa pedig elrendelte a 18 és 50 év közötti német és magyar hadköteles személyek összeírását és hadifogolytáborba szállítását.
Kárpátaljáról a málenkij robot ürügyén elhurcoltak első gyalogos menetoszlopát 1944. november 18-án indították Szolyvára. Ebben a haláltáborban, valamint a szanoki és a Sztarij Szambor-i megsemmisítő lágerekben pusztult el a kárpátaljai magyarság színe-java – abban az időszakban, melyről most megemlékezünk, s melyet Európa Marx-szobrok koszorúzásán idétlenkedő elitje és a hazai haladó erők közül oly sokan szeretnének zavart krákogással a szőnyeg alá söpörni.
Borítókép: Terror Háza Múzeum
