Horvátország január 1-jén vezeti be az ingatlanadót. Ez 0,6 eurótól 8 euróig terjedhet négyzetméterenként, mértékét a helyi önkormányzatok maguk határozzák meg – jelentette be hétfőn egy sajtótájékotatón Marko Primorac pénzügyminiszter, írja a Delo.si. Az illeték alól mentesülnek azok, akik az ingatlanban tartósan bérleti szerződéssel rendelkeznek, vagy abban laknak. Az adót elsősorban a Horvátországban lévő külföldiek fogják fizetni.
Az ingatlanpiac nem a kívánt irányba mozdult el. Sokan nem a lakáskérdés megoldása miatt kezdték el az ingatlanvásárlást, hanem befektetési, esetenként spekulációs céllal – indokolta a döntést Primorac, aki szerint mindez az ingatlanárak emelkedéséhez vezetett, valamint ahhoz is, hogy 600 ezer üresen álló, vagy csak turistáknak rövid távú bérbeadásra használt lakás van a piacon.
Az ingatlanadó a nyaralók adóját váltja fel. 0,60-tól öt euróig terjed négyzetméterenként, és nem kötelező, hanem a helyi önkormányzatok határozzák meg.
Az adó mértéke az egyes településeken belüli is eltérhet, az ebből való bevétel ötöde az államhoz, 80 százaléka pedig az önkormányzathoz érkezik. Primorče azt is közölte, hogy az ingatlanadó elsősorban a lakóépületekre vonatkozik majd. Ez alól kivételt képeznek a mezőgazdasági és nem lakáscélú ingatlanok. Mentes lesz az illetékfizetés alól a tartós (legalább évi 10 hónapra) bérbe adott ingatlanok, a működőképes megélhetést nem akadályozó ingatlanok, valamint a lakásként nem használható ingatlanok is.
A hatóságok az adófizetési kötelezettséget a tárgyév március 31-i állapotának megfelelően állapítják meg. Ha az ingatlan üresen áll vagy rövid távra bérbe van adva ezen a napon, akkor az adót a tulajdonosnak kell megfizetnie.
Az idegenforgalmi ingatlanoknál is változások lesznek
A Primorac azt is bejelentette, hogy emelik a turistalakások bérbeadásából származó bevételek egykulcsos adójának alsó határát. Mint kifejtette, a hosszú távú bérbeadást jelenleg jóval jobban adóztatják, hiszen az adó mértéke 8,4 százalék körüli, míg a rövid távú bérbeadásé két százalék körüli. A megváltozott átalányadó kritériuma a térség turisztikai fejlettségi indexe lesz. A turisztikailag legfejlettebb részeken az átalányadó évi 150-300 eurót tesz ki ágyanként.
Az ingatlanadó a legfontosabb része az új adóváltoztatási körnek, melynek keretében hat törvény módosul. A csomag várhatóan 2025. január 1-jén lép hatályba.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Europress/AFP