A Debrecen Nemzetközi Repülőtér várhatóan 2024. július 18-án, csütörtökön, helyi idő szerint 00.30 órától ismét tudja fogadni az érkező és innen induló járatokat – írta szerdai közleményében a reptér.
A Debrecen International Airport Kft. munkatársai a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával szoros szakmai együttműködésben azonnal megkezdték a futópályán múlt hét csütörtök keletkezett sérülés javíttatását, a betontáblák cseréjét. Ezt követően a szakemberek további állapotfelméréseket, valamint műszaki ellenőrzéseket végeztek annak érdekében, hogy a futópályát a repülésbiztonsági kockázat minimalizálása mellett helyezhessék ismét üzembe.
Mint írták, az elmúlt napokban megnövekedett számú telefonhívások hatékonyabb kezelése, valamint az utasok eredményesebb tájékoztatása érdekében a már meglévő telefonos elérhetőség mellett a Debrecen Nemzetközi Repülőtér további telefonszámokat tett elérhetővé, így a 04.00 és 19.00 óra közötti időszakban megnövelt kapacitás mellett segítik kollégáik az utasok tájékoztatását.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Belga via AFP