Nagyon sokszor lehet olvasni, hallani olyan okfejtéseket, melyekben végig veszik, hogy az uniós pénzek nélkül sehová sem tartana a magyar gazdaság. Sőt néhány azt vallják, hogy az EU nélkül Görögország sorsára jutottunk volna. Ha rátekintenek Piketty eredményeire, akkor viszont a saját és a régióról alkotott véleményük is változni fog. Valószínű a görögök államcsődjével kapcsolatban is kételyek alakulnak majd ki.
Három főbb téma köré lehet csoportosítani Piketty és társai által feltárt tényeket. Először is a nettó külföldi eszközök. Tehát azon külföldi kézben lévő hazai eszközök, melyek lehetnek cégek, lakások, vagy bármilyen más jószág, amelyekből a külföldi cégek profitálnak. Ez nem másra vezethető vissza, mint a privatizációra. Ez hazánkban volt a legnegatívabb mértékű, hiszen a neoliberális vezetés mindenfajta korlát nélkül, elsősorban külföldieknek adott el, amit csak tudott. Még a közműcégeket is. Miért is külföldieknek? Azért, hogy ne jöhessenek létre hazai monopóliumok. A várakozásoknak megfelelően itthon nem is jött létre ilyesfajta monopólium, de külföldön igen. (Ez lett az például az E.ON.) Ez a tendencia pedig azt jelentette, hogy 2006-ra a nettó külföldi eszközök a magyar GDP-hez viszonyítva 120 százalékot értek el, míg más közép-kelet-európai országokban csupán 60 százalék körüli ez az érték. Logikus, hogy a gazdasági világválság alatt ez tovább nőtt, azonban 2010 óta folyamatos csökkenő pályára állt.
Egy másik igazán érdekes adat a nettó külföldi tőkejövedelem. Azaz, hogy az a bizonyos „külföldi kéz” mekkora profitra is tesz szert a magyar GDP-hez hasonlítva. Megdöbbentő adatokkal szolgál a francia közgazdász és csapata e téren is. Számításaik szerint 2010-2016 között a profitok éves kiáramlása az országból átlagosan a GDP 7,2 százaléka. Eközben a hazánkba érkező uniós támogatások éves nettó aránya épphogy 4 százalék. Tehát elmondhatjuk, hogy több mint a fele az uniós támogatásoknak visszaáramlik Nyugat-Európába. Erről és egy lengyel kutatásról nyilatkozott György László is, a Századvég vezető közgazdásza: „2012 körül megmutatta, hogy az uniós források több, mint fele végül visszaáramlik a nyugati országokba. Így az uniós támogatások nagy részben a nyugati nagyvállalatoknak nyújtott közvetett támogatásnak tekinthetők, a közép-európai országokon keresztül”.
Mindezek pedig megmutatják, hogy miért is alacsonyak a bérek itthon. Erről kérdezte a Makronóm Pikettyt, aki szerint: „A térség alacsony béraránya nagyon erős és szemléletes bizonyítéka annak, hogy a külföldi tulajdonosok valóban magas hozamokat érnek el a kelet-európai országokban” – nyilatkozta Piketty. Hozzátette, hogy „emiatt nem csodálkozhatunk azon, hogy a kelet-európai politikusok gyakran hivatkoznak arra, hogy a külföldi befektetők a piaci erejüket arra használják, hogy alacsonyan tartsák a béreket, és így extraprofitot érjenek el”. Másrészt pedig eléggé gyanússá vált a perifériaországok felzárkóztatásának programja. Ezen adatok és elemzések alapján kijelenthető, hogy a nyugati országok úgy tekintenek az egyenlőtlenségre, mintha az természetes volna. Erre utal Piketty legújabb cikke is.
Újabb bizonyítékát láthatjuk tehát annak, hogy a brüsszeli vízfej a jól ismert német-francia tengely gazdasági-politikai kiszolgálója, és nem az európai értékek védőszentje. Szerencsére ezt egyre többen látják, és egyre többen kérdőjelezik is meg. Még olyan, néha szélsőbalos közgazdászok is, mint Thomas Picketty.
