A liberálisnál undorítóbb politikai irány még nem létezett. Az elmúlt években (évtizedekben) az emberi jogokra, a könyörületességre hivatkozva – természetesen valójában haszonleső, politikai okokból – mellszélességgel kiálltak a bevándorlás mellett. Annyira, hogy a NGO-ik segítségével beálltak annak szervezésébe is.
A recept egyszerű volt: a beözönlő idegenek az állampolgárság abszolválása után a baloldali (és a liberális jobboldali) kormányok támogatása fejében szavazatokra váltják majd a szponzorációt. Két legyet akartak ütni egy csapásra, hiszen a bevándorlás támogatásával néhány évtized alatt az európai nemzeteket is el lehetett volna törölni a föld színéről.
Csakhogy a multikulti társadalom kialakításának terve nem jött be, a valóság nevű nagybátyánk áthúzta a liberó számításokat. Az európaiaknak ugyanis elege lett a keresztény kultúra lerombolásából, a no-go zónákból, az aljas terrortámadásokból, az erőszakos és szexuális bűncselekményekből.
Ezért az antiliberális fordulat pártjait, az igazi jobboldalt, liberó újbeszél nyelven a „populistákat” kezdték támogatni az őshonos szavazók milliói, az egykori baloldaliak is. Mintha ezzel nem számoltak volna a liberális forgatókönyvírók. Az egykori kommunistákat idéző, a nemzeti identitások elleni nyílt, fékevesztett kampányok és intézkedések tehát visszavágtak.
A normalitás győzedelmeskedett az őrületen a visegrádi államokban, Olaszországban és Ausztriában is. Az elmúlt évszázadban mindig baloldali Svédországban soha nem látott módon csökkent a népszerűségük, a valódi jobboldal megerősödése miatt a választások után több hónapja nem alakult meg még az új kormány. Németországban van már alternatíva, a baloldal zuhanórepülésben van, a magát kereszténydemokratának minősítő, valójában elvtelen, pragmatikus, hol liberális, hol zöld politikát végrehajtó Angela Merkel lemondott a pártelnökségről, csak az a kérdés, meddig húzza kancellárként. Ahogy a politikai megsemmisülés felé halad a francia elnök, Emmanuel Macron is, aki a liberalizmus végső harcát vívja.
A tengeren túlról ezt vette észre Hillary Clinton is, akit megedzettek a kudarcai: csúfosan leszerepelt a 2008 után a 2016-os elnökválasztáson is. Tíz éve saját pártján belül ütötte ki őt az ellenfele, Barack Obama, míg két éve (micsoda balos innováció volt újra őt ringbe küldeni!) Donald Trump zúzta szét elnöki ambícióit.
A kiütéstől még most is tántorgó Hillary megszólalt: a Guardian brit baloldali lapnak azt mondta, „Európának kordában kell tartania a bevándorlást, hogy megfékezze a jobboldali populisták egyre növekvő térnyerését.”
Ebben a mondatban benne van minden: személyes csalódottsága, a liberális baloldal teljes nihilizmusa és kilástalansága. Az intés megérkezett tehát a birodalom „haladó”, „progresszív” politikai oldaláról. Eddig és ne tovább, mert az egész balos, liberális hálózat van veszélyben az európai migránssimogatók miatt. Szerinte ugyanis „a bevándorlás feltüzelte a választópolgárokat és hozzájárult a Brexithez, valamint Donald Trump megválasztásához is.”
Persze Hillary elvetette a sulykot, Trump megválasztásához az ő és a Demokrata Párt pökhendisége, Obama elnök kudarcos politizálása, valamint a saját kormányának akkori, migránssimogató politikája járult leginkább hozzá.
De látható, hogy ennyi volt, a liberó terv nem jött be. Csakhogy Hillary egy dolgot nem árult el a mellette végsőkig kiálló, benne igazi liberális állócsillagot látó európai balos sorstársainak: ha most irányt váltanak, a „feltüzelt állampolgárok” szavahihetőnek tartják majd őket?
Bizonyosan nem. Az európai (és amerikai) feltüzelt állampolgárok ugyanis még mélyebbre nyomják a szemétkosárban a hazug, képmutató liberalizmust, olyan mélyre, ahová való.
