A mai napon kelt határozat lényege szerint az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák.
A rendbontó magatartásuk miatt velük szemben jogszerűen fellépő MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak eljárását akadályozták, azzal szemben tettlegesen ellenálltak. A felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt. Nem volt tehát alap arra, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök az ingatlanba bemenjenek és intézkedést kezdeményezzenek.
Mindezek alapján az országgyűlési képviselők sérelmére hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye és más bűncselekmény sem valósult meg, ezért e körben a feljelentést elutasítottuk.
Ezzel szemben az MTVA és dolgozói sérelmére elkövetett cselekmények miatt tett feljelentések tárgyában a közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja állapítható meg, ezért a mai napon ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltünk el – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség oldalán.
Borítófotó: Szél Bernadett független képviselő (j) az MTVA Kunigunda utcai székházánál 2018. december 17-én. (MTI/Szigetváry Zsolt)