Hét éves csúcson az olajár

Hírek D. GY.
2014 óta nem volt 87 dolláros szinten a hordónkénti jegyzés. A kereskedők várakozásai szerint a kereslet továbbra is meghaladja majd a kínálatot hosszabb távon.

A fekete arany száguldó ára tovább erősíti az inflációs várakozásokat.

A keddi kereskedelemben 1,3 százalékkal erősödtek az árak, egy hordó Brent típusú nyersolaj 87,6 dollár, ami a legmagasabb szint a 2014. Októberi 115 dolláros csúcshoz képest. Az Európában irányadó Brent és az USA-ban irányadó West Texas Intermediate egyaránt 13 százalékkal drágult az év eleje óta.

Néhány elemző már kezdi pedzegetni, hogy a jegyzések még az idén elérik a 100 dolláros lélektani határt, ha nem nő a kínálat.

Az USA tett is lépéseket ebbe az irányba, felszólította az OPEC-et, hogy a növelje kitermelését. Az amerikai infláció tavaly decemberben 7 százalékkal emelkedett, ez 1982 óta a leggyorsabb ütem. A kartell azonban egyelőre még ragaszkodik a tavaly júliusban kidolgozott ütemtervhez, amely szerint a pandémia miatt bekövetkezett kitermeléscsökkentést csak fokozatosan, havi 400 ezer hordó többlettel kompenzálják. A helyzetet rontja, hogy néhány OPEC tag nem tartja magát a vállaláshoz, így a piacon erős félelmek alakultak ki a kínálat kiszámíthatóságával kapcsolatban, ami tovább hajtja felfelé az árakat.

Elemzők szerint Szaúd-Arábia, Irak és az Egyesült Arab Emirátusok képes lenne a saját kvótájánál többet is kitermelni, de egyelőre kivárnak. Ha nem oldódik meg a helyzet, napi 3 millió hordóval kevesebb lehet a tervezettnél a kitermelés, amely folyamatos nyomás alá helyezi a piacot.

(Borítókép: William Potter, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink