Akár napi kétezer megrendelés teljesítésével már az idén Budapest első számú online élelmiszerboltjává válna a Kifli.hu, amely az áru minőségére, a kiszállítás gyorsaságára és az extra kényelmi szolgáltatásokra épít. A részletekről Tomas Cupr alapító és James McQuillan ügyvezető nyilatkozott a Világgazdaságnak.
Tavaly tavasszal jutottunk arra az elhatározásra, hogy a Rohlik.cz-vel elért prágai és brnói sikerek után a magyar fővárosban létrehozzuk a Kifli.hu-t
– mondta a gazdasági napilapnak Tomas Cupr.
„Kézenfekvő választás volt, hiszen a nemzetközi terjeszkedést mindenképp egy olyan régiós nagyvárossal akartuk kezdeni, amely a magas lakosságszám mellett kellően modern is ahhoz, hogy legyen mozgástere egy online szupermarketnek. Budapest után Bécs lesz a következő állomás, ott 2020 végén vagy 2021 elején startolunk” – tette hozzá a cseh üzletember.
James McQuillan a Világgazdaságnak kifejtette:
mivel a már működő cseh rendszert vezették be Magyarországon, az induláshoz szükséges ráfordítás megállt 5-6 millió eurónál.
Arra számítanak, hogy 2022-re legalább nullszaldós lesz a beruházás. Az ügyvezető hangsúlyozta: már mintegy hétezer belistázott termék van, a kínálat folyamatosan bővül. Az alapvető élelmiszereket a versenytársakéhoz hasonló árakon kínálják, a termékek fele viszont felső kategóriás, prémiumminőségű különlegesség.
A Kifli.hu azt a célt tűzte ki, hogy a napi rendelések száma az év végére elérje a kétezret. Ha ez teljesül, a várakozásaik szerint piacvezetők lesznek.
A 11-12 ezer forintos átlagos kosárértéket alapul véve már napi ezer megrendelés is 4-5 milliárd forint éves forgalmat feltételez, de ennél merészebbek a terveik. Csoportszinten a 2018-as 120 millió eurós bevételből a múlt évre lett mintegy 180 millió, az idén pedig 260 millió euró a realitás.
Már vizsgálják annak a lehetőségét, hogy jövőre megjelenjenek egy német nagyvárosban, de keletre tekintve Moszkva is vonzó. A skandináv országok piacára önállóan valószínűleg nem lépnének be, de mivel a kulcs a szoftver, az sem kizárt, hogy idővel licencjog értékesítésével is bővíthetünk.