Három majom, nincs a falon

Hírek
A kortárs képzőművészet értelmezése pont olyan ingoványos terület, mint egy borkóstoló. Értem én, hogy narancsos fej, szegfűszeges hatásokkal, de ha megkóstolom, szerintem savanyú, mint az ecet. Szóval erősen szubjektív.     

A kortárs, konceptuális művészetben elsődleges maga a gondolat, a közlés, a megvalósítás  – ha nem is másodlagos – jobbára alárendelődik annak, mit akar mondani a szerző. Ostoba és dilettáns lenne persze a kérdés, hogy miért nem ír valaki egy esszét, ha mondani akar valamit, mert nyilván az eszközt mindenki maga választja meg.

Miért is érdekes ez? Történt ugyanis, hogy a bécsi Collegicum Hungaricumban az igazgatónő levetetett egy képet a falról, méghozzá a Real Hungary elnevezésű kiállítás nyitónapján. A „botrány” híre tegnap jutott el Indexhez, végre valami ebben a hőgutás uborkaszezonban.                                                                        

A művészpáros által alkotott kép a See No Evil, Hear No Evil, Speak no Evil címet viseli, a három bölcs majomra utal, a nem látok, nem hallok, nem beszélek kifejezés angol változatában a Gonosz (Evil) is szerepel. Nyilván megvan az alkotói koncepció, hogy miért ez és miért így. Zászló-parafrázisról van egyébként szó, a Borsos Lőrinc művészpáros munkája egy triptichon, a magyar zászló színeit variálták meg. Most azon ne akadjunk fenn, látva a képet, hogy miért kellett ehhez két ember, szintén ostoba és dilettáns felvetés lenne, sose feledjük, itt koncepcióról van szó, nem egy mítoszteremtő, évezredes kulturális kontextussal bíró alkotásról, mint mondjuk a Vajk megkeresztelése. Az alkotók a kérések ellenére az utolsó pillanatban rakták fel a képet a falra, a leadott műtárgylistán nem is szerepelt, így nem is került jóváhagyásra, ezek is a tények.

Szóval a mű nemzeti zászlónk, ám színei közé bekeveredett a fekete, persze nem csak úgy véletlenül, hanem érdekes kombinációkban, amelynek következtében így megjelent a szíriai zászló, egy korábbi iraki, és még a líbiai is.

Aha. Érdekes, mormoghatnánk, miközben kicsit távolabb sétálunk, hogy megkeressük a megfeleló perspektívát.

Maradjunk befogadók, győzködnénk magunkat, nézzük meg, mit akar az alkotás nekünk mondani, mi az üzenet, a gondolat, miként dekódolhatom, amit a művészek a táblára festettek. Vagyok-e én elég érett közönség ahhoz, hogy megértsem, mit is látok a falon? Megáll-e Molnár Mária, a Collegicum Hungaricum igazgatójának érvelése, hogy „a magyar zászló Magyarország nemzeti jelképe. Nem kifejezetten ízléses a Magyar Kulturális Intézetben politikai célra felhasználni.”

Tetszik-e nekem a magyar zászlóban arab zászlókat látni?- mélázhatnánk, ha nem horgadna fel elemi erővel a felháborodás.

Az igazgatónő magyarázata a kép leszedéséről nekem kevés. A nem kifejezetten ízléses mégcsak alulról sem súrulja, amit erre mondani lehet. Arcpirítóan kínos az a fajta erkölcstelenség, amikor a művészetbe akarják csomagolni a szimpla gyalázkodást.

Végül a képet maguk vették le a művészek, fotóval dokumentálva, így az akció elérte a célját, performansz is lett belőle. Persze tudjuk, 15 perc hírnév jár azoknak is e világban, akik nem tisztelnek se hitet, se érzést, se Istent, se embert. Ugorjunk lejjebb: legalább ismernék a mértéket. Pátosz nélkül, csak úgy tisztességből.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink