A kortárs, konceptuális művészetben elsődleges maga a gondolat, a közlés, a megvalósítás – ha nem is másodlagos – jobbára alárendelődik annak, mit akar mondani a szerző. Ostoba és dilettáns lenne persze a kérdés, hogy miért nem ír valaki egy esszét, ha mondani akar valamit, mert nyilván az eszközt mindenki maga választja meg.
Miért is érdekes ez? Történt ugyanis, hogy a bécsi Collegicum Hungaricumban az igazgatónő levetetett egy képet a falról, méghozzá a Real Hungary elnevezésű kiállítás nyitónapján. A „botrány” híre tegnap jutott el Indexhez, végre valami ebben a hőgutás uborkaszezonban.
A művészpáros által alkotott kép a See No Evil, Hear No Evil, Speak no Evil címet viseli, a három bölcs majomra utal, a nem látok, nem hallok, nem beszélek kifejezés angol változatában a Gonosz (Evil) is szerepel. Nyilván megvan az alkotói koncepció, hogy miért ez és miért így. Zászló-parafrázisról van egyébként szó, a Borsos Lőrinc művészpáros munkája egy triptichon, a magyar zászló színeit variálták meg. Most azon ne akadjunk fenn, látva a képet, hogy miért kellett ehhez két ember, szintén ostoba és dilettáns felvetés lenne, sose feledjük, itt koncepcióról van szó, nem egy mítoszteremtő, évezredes kulturális kontextussal bíró alkotásról, mint mondjuk a Vajk megkeresztelése. Az alkotók a kérések ellenére az utolsó pillanatban rakták fel a képet a falra, a leadott műtárgylistán nem is szerepelt, így nem is került jóváhagyásra, ezek is a tények.
Szóval a mű nemzeti zászlónk, ám színei közé bekeveredett a fekete, persze nem csak úgy véletlenül, hanem érdekes kombinációkban, amelynek következtében így megjelent a szíriai zászló, egy korábbi iraki, és még a líbiai is.
Aha. Érdekes, mormoghatnánk, miközben kicsit távolabb sétálunk, hogy megkeressük a megfeleló perspektívát.
Maradjunk befogadók, győzködnénk magunkat, nézzük meg, mit akar az alkotás nekünk mondani, mi az üzenet, a gondolat, miként dekódolhatom, amit a művészek a táblára festettek. Vagyok-e én elég érett közönség ahhoz, hogy megértsem, mit is látok a falon? Megáll-e Molnár Mária, a Collegicum Hungaricum igazgatójának érvelése, hogy „a magyar zászló Magyarország nemzeti jelképe. Nem kifejezetten ízléses a Magyar Kulturális Intézetben politikai célra felhasználni.”
Tetszik-e nekem a magyar zászlóban arab zászlókat látni?- mélázhatnánk, ha nem horgadna fel elemi erővel a felháborodás.
Az igazgatónő magyarázata a kép leszedéséről nekem kevés. A nem kifejezetten ízléses mégcsak alulról sem súrulja, amit erre mondani lehet. Arcpirítóan kínos az a fajta erkölcstelenség, amikor a művészetbe akarják csomagolni a szimpla gyalázkodást.
Végül a képet maguk vették le a művészek, fotóval dokumentálva, így az akció elérte a célját, performansz is lett belőle. Persze tudjuk, 15 perc hírnév jár azoknak is e világban, akik nem tisztelnek se hitet, se érzést, se Istent, se embert. Ugorjunk lejjebb: legalább ismernék a mértéket. Pátosz nélkül, csak úgy tisztességből.
