Váratlan mértékben nőttek 2017-ben Magyarországon a bérek. A szakmunkások 7,4 százalékos, az osztályvezetők és alkalmazottak 6 százalékos, míg a vezető beosztású munkavállalók 5,8 százalékos béremelést könyvelhettek el – olvasható ki a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által készített tanulmányból. Az elemzésben 76 munkakörben több mint 16 ezer állás fizetési adatait dolgozták fel.
Miközben a statisztikai átlag hat százalék feletti dinamika, komoly eltérések tapasztalhatóak országszerte. Tudniillik a fővárosban és vonzáskörzetében a jövedelmek több mint 20 százalékkal haladják meg a magyarországi átlagot. A legrosszabbul Szabolcsban lehet keresni, valamint Békésben.
A Kienbaum és a DUIHK felméréséből az is kiderül, hogy egy magyar vezérigazgató éves bruttó jövedelme idén mintegy 30 millió forint, míg a vezető beosztású alkalmazottak éves jövedelme 11 milliót ksótál. A nem vezető beosztásban lévő, tehát “egyszerű” dolgozók átlagosan 3,3 milliót vihetbek haza.