A román bakter asszony úgy mondja: jól érzi itt magát, ide jött férjhez, és mindenük megvan. A sínpár melletti házikójuk vakolata vedlett, hátul szegényes konyhakerttel.
Az asszony fürkészi, időben érkezik-e Déva felől a vonat, ami kisvártatva átrobog a megállón, lévén nem akad leszálló. A bakter szalutál, majd kurblizni kezdi a sorompót.
Egészen más a világ Észak-Erdélyben. Mintha egy másik országban utaznánk. Mintha itthon lennénk.
Farkaslaka, Tamási Áron szülőhelye színmagyar, tudom meg, miközben a székely reggelivel küzdök: pálinka, szalonna, kolbász, hagyma, juhtúró, pityókás kenyér. Szentegyházán elcsípem a szentmise végét, természetesen magyarul fogadja mindenki a béke jelét.
„Adjátok vissza a hegyeimet!” – Wass Albert regénycíme visszhangzik bennem, szétpillantva a Tusnádfürdőt körülölelő, eget ostromló, Csomád-hegységbe kapaszkodó fenyőrengeteg láttán.
Persze, hogy van medve. Napsütötte péntek délután, a vízben viháncoló gyerekek, a feltűrt nadrágszárral lábukat áztatók békés látványa a Szent Anna-tónál. Hirtelen csendesség támad. Embert nem hallani, kizárólag az anyatermészetet.
– Ott, ott – kiált valaki, az erdő fái felé bökve.
Medve koma kicammog. Nem néz se jobbra, se balra, nem zavarják az imént még zsivajgó népek, öntudattal vonul a szemetes felé, amit meglehetős gyakorlattal megbillent, mancsai közé ragadva a megtelt zacskót, majd zsákmányával visszavonul a sűrűbe.
A fürdőzők állva maradnak a víz kiürül, bizony elmegy a kedve mindenkinek a pancsolástól. Alig enged a feszült légkör, amikor a medve ismét megjelenik a strandon, most másik szemetest célozva. Noha a medve tényleg nem játék, a fürdőzők már felbátorodnak: készülnek a szelfik, sokszor gyermekekkel együtt, sokszor veszélyes közelségben.
– Egy óra múlva jön majd az anyamedve, két bocsával inni – mutat a vízpart távolabbi részére a helybeli csapos, miközben komótosan bezár. Természetvédelmi területen hatig megengedett Csiki sörözni.
Nem úgy a táborban, azaz Tusványoson. Hamisítatlan Sziget feeling, külföldi junkiek merev pupillái nélkül. Csak magyar szót hallani Románia szívében. Ráadásul a záró napon, a magyar miniszterelnök tart előadást.
Úgy hírlik, egyetlen valakit ért inzultus. Pedig öt nap alatt megszámlálhatatlan sokaság fordult meg. Jómagam Orbán Viktor beszédét több helyről hallgattam, a színpadhoz közelebb, s onnan egészen távol, ám füttyögés nem jutott el a fülemig. Ennyi telik a honi ellenzéktől, ennyire hallatszik a hangjuk. A perzselő napsütés elől egyik sátor alá húzódva, annyi tűnt fel, valakit kivezetnek a táborból.
– Rajtavesztett zsebtolvaj lehetett – vélekedett többünk a ponyva alatt, majd tovább hallgattuk a miniszterelnököt.
