Halad a Budapest-Belgrád vasút építése

Hírek Figyelo.hu
Elindult a Soroksár–Kelebia szakasz építési engedélyezési eljárása.

Megkezdődött az építési engedélyezési eljárása a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi déli szakaszának

– ez az Innovációs és Technológiai Minisztérium vasúti hatósági főosztályának július végi leveléből derül ki, amelyben a beruházásban érintetteket, így tucatnyi önkormányzatot is tájékoztattak a fejleményről. A Soroksár–Kelebia közötti, 150-es számú vasútvonal fejlesztése nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás, ezért a kapcsolódó közigazgatási hatósági ügyek is ilyen minősítésűek, így gyorsabban és egyszerűsítve mehetnek végbe. Az építési engedélyezési kérelmet a kivitelező CRE Konzorcium megbízásából a Kontúr Csoport Kft. adta be, és a 152 kilométer hosszú szakasz építésére (vasúti pálya, felső vezeték, térvilágítás, műtárgyak), illetve a biztosítóberendezés elvi építési engedélyezésére vonatkozik. Az ügyintézés határideje harminc nap, az eljárás július 29-én kezdődött – emelte ki a VG cikke.

A hirdetmény kitér a beruházás helyszínén, közvetlen környezetében lévő ingatlanok kijelölésére is.

Az eljárás megindítása rövid időn belül már a második nyilvános „életjel” a Budapest–Belgrád-projektről. Múlt héten derült ki, hogy a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. tendert írt ki a vasútvonal magyarországi, északi szakaszának kivitelezésére. A közbeszerzés a Ferencváros állomás és Soroksár közötti rész tervezésére és építésére vonatkozik.

A fejlesztés körülbelül 14 vágánykilométer hosszan zajlik majd, két nyíltvonali vágányon, egy nagyállomás (Soroksári út) érintésével.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink