Füstté vált iparág Horvátországban

Hírek Hordósi Dániel
Néhány éven belül Horvátország bezárja utolsó széntüzelésű erőművét – jelentette be Andrej Plenković kormányfő a novemberben, Glasgow-ban megrendezett klímacsúcson. Mint azóta kiderült, a létesítmény nem zár be, csak átalakul.

A mai Horvátország területén az első szénbányákat az Isztriai-félszigeten tárták fel még a XVII. század elején, a Velencei Köztársaság idején, de az iparág a két világháború között élte igazi fénykorát. Az akkoriban olasz fennhatóság alatt álló területen éves szinten több mint 1,1 millió tonna, jó minőségű szenet termeltek ki, melyet elsősorban a vasút- és a hajótársaságok számára értékesítettek. Később a jugoszláv kommunisták stratégiai ágazatként határozták meg a szénkitermelést. A párt a délszláv ország minden részéről telepített ide bányászokat az elűzött olaszok helyére. A szocializmus idején a bányászok valóságos hősök voltak, a kommunista munkáskultusz kiemelt rétegét jelentették, így amikor az 1960-as években a kőolajszármazékok egyre nagyobb térnyerése miatt a szén iránti kereslet drasztikusan lecsökkent, a szakmai lobbi erélyesen fellépett. Kiharcolta, hogy a mélyművelésű kitermelés közvetlen közelében, az isztriai Plomin mellett épüljön egy hőerőmű, amely felvásárolja a nyersanyagot.

Szocialista jelkép

Az erőmű első, 125 megawattos blokkját 1971-ben helyezték üzembe. Óránként mintegy 20 tonna szenet tüzelt el. Az időzítés szinte tökéletesre sikerült, mert hamarosan drasztikus áremelkedés következett be a kőolajpiacon, ezért ismét igen rentábilissá vált a szén használata. Így 1980-ban még egy bányát nyitottak, és exportálták is a nyersanyagot. A plomini áramfejlesztő a méretével is felhívta magára a figyelmet. 340 méteres kéménye Horvátország legmagasabb építménye lett. Másfél évtizeddel az egyes blokk átadása után az áramszolgáltató belevágott az erőmű második blokkjának építésébe. De ez a projekt már nem volt zökkenőmentes. Először is problémák akadtak a kitermeléssel, amely egyre költségesebbnek bizonyult, sőt kiderült, hogy az isztriai szénnek túl nagy a kéntartalma, ezért ártalmasabb a környezetre, mint addig hitték. A helyzetet tovább nehezítette, hogy egy természeti csapás folytán az isztriai vágatok egy részét elöntötte a tengervíz.

Importszén

A következő csapás a délszláv háború volt, akkor leállt az építkezés. Az előzőnél jóval modernebb, óránként 25 tonna szenet elégető, 210 megawattos blokk végül csak 2000-re készült el. A sors iróniája, hogy az ezredfordulóra végképp fenntarthatatlanná vált a térség szénkitermelése. Az utolsó isztriai bánya 1999-ben bezárta kapuit, így a kettes blokk kazánjaiba már csak importszén került. A félsziget mélyén még jelentős tartalék maradt, amelyet már sohasem fognak kitermelni, sőt a tavaly novemberi klímacsúcson Andrej Plenković kormányfő közölte: az erőművet is bezárják. A bejelentés indulatokat gerjesztett a horvát közvéleményben, főként a félszigeten, hiszen az energetikai üzem jelentős munkáltatónak számít, ráadásul a kieső árammennyiséget csakis behozatalból tudnák pótolni.

Biomassza és hulladék

Mostanra kiderült, hogy nem eszik ilyen forrón a kását. Volt némi taktika a miniszterelnök bejelentésében, amely Európa-szerte elismerést váltott ki, hiszen arra engedett következtetni, hogy egy kis délkelet-európai ország nagy elszántsággal száll be a klímavédelembe. Ám az erőműbezárás egyáltalán nem az önkéntes lemondásról szól. A Plomin egyes blokkját 2018-ban már le kellett állítani. Lejárt az egyébként is tíz évvel meghosszabbított üzemideje, a fenntartása már nem volt kifizetődő. Hasonló helyzetbe kerülne hamarosan a kettes blokk is, mivel tervezett élettartamának a vége 2025. Azzal, hogy a kormány úgy tesz, mintha feláldozná a létesítményt a klímavédelem oltárán, olyan európai forrásokhoz juthat, amelyek révén lehetősége lesz a teljes komplexum modernizálására és átalakítására. A két blokk legfőbb fűtőanyaga a biomassza, illetve az elégethető hulladék lesz. Négyszáz év után Isztria és vele az egész ország végleg búcsút int a szénnek.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink