A professzor szerint mindig is volt egy olyan kisebbség, aki lelkiismereti okok miatt nem viselte magán a pipacsot (ez a háborús hősök emlékének szimbóluma), nem értett egyet a nézeteikkel, de tiszteletben tartotta azokat. A mostani években azonban egyre nagyobb lett az ellenszenv azokkal szemben, akik büszkén hordják a pipacsot – magyarázza a megváltozott helyzetet a történész.
„A pipacs a rasszizmus szimbóluma lett. Sose veszem fel többet” – írta Robert Fisk újságíró jó néhány éve. Az Independent publicistája tavaly pedig a Rememberance Sunday-t (a megemlékezés napját) a kocsmai nacionalizmus lakmusztesztjének aposztrofálta.
Az oktatás válsága
Az elmúlt hetekben pedig az egyetemi kampuszokon kristályosodott ki a gyűlölködés azon férfiak és nők irányába, akik feláldozták magukat Nagy-Britanniáért. Erre Frank Füredi több példát is felhoz. A Cambridge-i Egyetem Diákjaink Egyesülete például visszautasította a pipacsok viselését, illetve a Southampton-i Egyetem Hallgatóinak Szervezete lefestette a fehér férfiakat ábrázoló, első világháborús falfestményt.
Frank Füredi
Az egyetemi kampuszokon a háborús hősök megemlékezését ellenzők az identitáspolitikát használják fel, hogy kifejezzék utálatukat Britannia múltja kapcsán. Amikor Emily Dawes, a southamptoni diákszervezet elnöke lefestette a „fehér férfiakról” szóló falfestményt, azzal azt akarta elérni, hogy felejtsünk, s ne emlékezzünk a múltra – hangsúlyozta a magyar származású szociológus.
Azok a tanulók, akik úgy gondolják, hogy a Flandriában harcoló katonák csak egy „csapat halott fehér férfi”, úgy tekintenek a volt harcosokra, mint Britannia „régi rossz” napjainak szimbólumaira.
Az iskolai tantervek is sokkal jobban propagálják a múlt hibáit bemutató projekteket, mint azokat, melyek a nemzet múltban elért sikereit és eredményeit mutatják be.
Sajnos egyre több tanár és oktató tekint úgy a nemzeti büszkeségre, mint a kirekesztés és a rasszizmus egy enyhe formájára – vázolja fel a szigetországi helyzetet Frank Füredi. Következésképpen: a nemzeti büszkeség bármilyen kifejezése előítéletességnek tekinthető, ezért ezeket ki kell gyomlálni a tantermekből. Jól példázza ezt Michael Hand és Jo Pearce által készített tanulmány, melyből kiderül, hogy a „hazafiságot nem kéne tanítani az iskolákban”. Ez a gondolatmenet ismerős lehet a hazai balliberális véleményvezérektől.
A jelentés – amely háromszáz tanár bevonásával készült – konklúziója az, hogy a tantermekben a nemzeti büszkeségre egyfajta „ellentmondásos ügyként” lehet csak hivatkozni. Ez azt jelenti, hogy ezt az érzést inkább elítélni, mintsem elfogadni és megérteni kéne az iskolákban. Hand és Pearce tanulmányából az is kiderül, hogy „Nagy-Britannia kétes megítélésű történelmét” nem szabad megszerettetni a kisiskolásokkal – írja a szociológus.
A két szerző ezt a kérdést tette fel: „Valóban megfelelő-e országokat szeretni?”- utalva ezzel a nemzeti történelem gyűlöletére, mely szerintük „morális szempontból megkérdőjelezhető”. Azt tanácsolják, hogy ne szeressünk dolgokat, főképp, ha azok erkölcsileg korruptak. Az üzenet, amit ők megpróbálnak átadni az, hogy minden olyan kísérletet el kell ítélni, ami valamilyen formában a „britséget” ünnepli vagy méltatja.
A megkérdezett tanárok közel háromnegyede egyetértene a hazafiság-mentes tantervvel, és úgy gondolják, kötelességük figyelmeztetni a diákságot a nemzeti érzelmek jelentette veszélyre.
A tanulmány egy évtizede jelent meg, azóta több tízezer diákot „tanítottak” úgy, hogy utasítsák el a nemzeti gondolkodást. Meglepetésként ér-e minket az, hogy ezek a diákok az egyetemeken cinizmussal fordulnak Nagy-Britannia történelme felé? Ezek a diákok már elég „képzettek” ahhoz, hogy hátat fordítsanak Britannia hagyományainak és történelmének, s tudják, hogy ez nem csak annyiból áll, hogy viselik-e a pipacsot,vagy sem – mutat rá a lényegre Frank Füredi.
A hadsereg álláspontja
Közel száz évvel ezelőtt, 1914-ben brit fiatalok milliói szálltak harcba a nemzetért, ma már elég kérdéses, hogy miképp reagálna a mostani generáció egy ilyen helyzetben.
Néhány napja Nick Carter tábornok, a brit fegyveres erők vezetője aggodalmát fejezte ki, hogy a fiatalok nem értik mit jelent az, hogy szolgálni. Szintén aggasztónak tartja, hogy véleménye szerint a hadsereg a jövőben nem támaszkodhat majd a fiatalságra.
Carter tábornok felhívta a figyelmet, hogy mekkora hozzáállásbeli különbségek vannak korosztályokra lebontva a hadsereggel kapcsolatban. A katona úgy gondolja, hogy valami nagyon el lett rontva a fiatalok szocializációjában.
De ez nem a fiatalság hibája. Kétség sem fér hozzá, hogy sokan készek lennének szolgálni a hazát, ha nemzetük komoly veszélyben lenne. Az igazi probléma a következő: a brit múlt hősiességének tanítása helyett arra ösztönzik a fiatalokat, hogy utasítsák vissza a nemzetük történelmét – vélekedik az egykori ötvenhatos menekült.
Az, hogy komolyan vesszük és tiszteljük a történelmünket, nem jelenti a kritika hiányát. Igen, követtek el hibákat az I. világháborúban is, de rengeteget tanulhat belőle a társadalom. A múltunk mi is vagyunk egyben. A legkevesebb pedig az,hogy méltóképp emlékezzünk a hősi halottakra – hívja fel a figyelmet a történész
A híres római filozófus, Cicero úgy tartotta, hogy aki figyelmen kívül hagyja, hogy mi történt a születése előtt, az örökre gyermek marad. Hozzátette: mi az élet értéke, ha nem az, ha csak nem az, hogy őseink által beleszövődjünk a történelem nagy nyilvántartásába? – fejezi be gondolatait a professzor.
Borítófotó: A brit hadsereg Chelsea Pensioners nevű nyugalmazott egységének tagja az első világháború végének közelgő évfordulója alkalmából tartott fotózáson az otthonukul szolgáló Royal Hospital Chelsea udvarán Londonban 2018. október 16-án. Nagy-Britanniában a november a háborúkban elesett brit katonák emlékhava, amelynek 11. napján az első világháborút lezáró fegyverletétel századik évfordulójáról emlékeznek meg az idén. (MTI/AP/Matt Dunham)
